Nincs áttörés a ciprusi vitában
Egyelőre nem hoztak áttörést a görög és a török ciprióták között a megosztott sziget jövőjéről januárban megkezdett tárgyalások, jóllehet a két fél korábban június végét egyfajta határidőnek tekintette. Alvaro de Soto, az ENSZ-főtitkárnak az egyeztetést vállaló különtanácsadója azonban a hét elején anélkül hagyta el a szigetet, hogy a négy megjelölt alapkérdésben - kormányzás, biztonság, a területek és a javak - megállapodástervezetet tudott volna elérni.
"Mindkét fél alábecsüli az elvégzendő jogalkotási tevékenység mennyiségét" - mondta Soto, mielőtt Bécsbe utazott, ahol Kofi Annan ENSZ-főtitkárnak számol be a tárgyalások eddigi menetéről. Utána pedig július 9-én New Yorkban az ENSZ Biztonsági Tanácsa is meghallgatja a különtanácsadó jelentését.
A Ciprus török és görög részének vezetői közötti megállapodás annál is sürgetőbb lenne, mivel küszöbönáll a szigetország uniós csatlakozásának a kérdése. Jóllehet a megosztottság nem előfeltétele a bővítésnek, ám mint De Soto is utalt rá, a két probléma nem lehet független egymástól. "Azzal érvelni, hogy nincs kapcsolat az ENSZ és az EU folyamatai között, azt a látszatot kelthetné, hogy a bővítésnek semmi köze a tárgyalásokhoz" - mondta a diplomata.
Günter Verheugen, az Európai Bizottság bővítési biztosa szerint Ciprus görög részét még a megosztottság problémájának a megoldása előtt felveszik az EU-ba. "Konstruktív megközelítést várok Rauf Denktastól" - üzent a bővítési biztos az EUobserver szerint a török rész politikai vezetőjének, hozzátéve, hogy a sziget török lakosainak tudomásul kell venniük: a de facto két független ciprusi állam mesterséges formációja elfogadhatatlan. Verheugen szerint az uniónak fel kell készülnie azokra a lehetséges kedvezőtlen következményekre is, amiket a görög rész EU-tagsága és a török országrész ezzel egyidejű kimaradása okozhat.
vg-összeállítás


