Országimázsközpont alakul az USA-ban
George W. Bush amerikai elnök úgy döntött, hogy a talibánok dezinformációs tevékenységének ellensúlyozására ideiglenes jelleggel felállított tájékoztatási hivatalt egy állandó "országimázs-központtá" fejleszti. A működését az ősszel megkezdő "globális kommunikációs iroda" az országkép külföldi alakításáért elsősorban felelős külügyminisztérium erőfeszítéseit "tematikus és stratégiai értékkel" fejeli majd meg - írja a The Washington Post.
Az irodának továbbra is kiemelt célja marad, hogy biztosítsa az amerikai álláspont megjelenését az arab médiában. Széles körben elterjedt az a vélemény, amely szerint az amerikai üzenet eddiginél hatékonyabb "értékesítésénél" nincs is többre szükség. A kritikusok azonban tartalmi változtatásokat is indokoltnak tartanak. Graham E. Fuller, a CIA nemzeti hírszerző tanácsának egykori alelnöke például arra hívja fel a figyelmet, hogy az arab fiatalok nem az amerikai politikai értékeket, hanem a washingtoni külpolitikában felfedezni vélt kettős mércét tartják elfogadhatatlannak. Az ország imázsának formálásában a jövőben az amerikai diplomaták is nagyobb szerepet kaphatnak, akik a bírálók szerint jelenleg csak a helyi elittel érintkeznek. A diplomatákat felkészítik majd arra, hogyan juttassák el a demokráciáról, a személyes szabadságról és a szabadpiacról szóló amerikai üzenetet állomáshelyük lakosságának szélesebb rétegeihez.


