Pénz bűnmegelőzésre
Országos bűnmegelőzési hálózat kiépítését és az erre fordított központi támogatás növelését kezdeményezi a Belügyminisztérium. Hegedűs András, a tárca bűnmegelőzésért felelős helyettes államtitkára elmondta: a tervek szerint az Országos Bűnmegelőzési Tanács mintájára - a rendőrség, az önkormányzatok, valamint civil szervezetek és vállalkozások bevonásával - a megyékben és a jelentősebb városokban bűnmegelőzéssel foglalkozó bizottságokat hoznának létre a különféle programok összehangolása és a prioritások helyi szintű meghatározása céljából, amelyek a lakosság biztonságérzetét feltérképező országos felmérésen alapulnának.
A bűnmegelőzés országos szintű összehangolásának érdekében egy programirodát, valamint egy interaktív honlapot hoznának létre. Emellett a tárca elképzelései szerint a központi költségvetésen belül - úgymond néhány milliárd forint erejéig - kialakítanának egy külön alapot, amelyből önkormányzatok és civil szervezetek pályázhatnának ilyen jellegű programok kidolgozására és végrehajtására. (VG)


