Pozitív GDP-korrekció az eurózónában
Pozitív irányban módosította az európai első negyedéves GDP-adatot az Európai Bizottság. Az előzetes számok alapján a múlt év azonos időszakához viszonyítva 0,1, a tavalyi negyedik negyedévhez képest 0,2 százalékkal nőtt volna az eurózóna gazdasága, a korrekció után azonban mindkét mutató 0,3 százalékra emelkedett. A változás meglepetést okozott az értékpapírpiacokon. Az elemzők ugyanis az előzetes számokkal megegyező adatot vártak. A jó hír hatása a devizapiacon is azonnal jelentkezett: a dollár ismét gyengült az euró ellenében.
A bizottság külön jelentésben közzétette, hogy a második negyedévben az elsőhöz képest 0,6 százalékos GDP-növekedést várnak, s a harmadik negyedben ez a mutató akár 0,7-1 százalék is lehet. A becslések nem mondtak újat, megegyeznek a korábbi jóslatokkal. A bizottság külön felhívta a figyelmet, hogy a harmadik negyedévben a gazdasági növekedés számottevő gyorsulására számítanak. A kiskereskedelmi szektor ugyan továbbra is gyenge, de a nemzetközi körülmények és a monetáris kondíciók egyaránt kedvezőek és fokozatosan javulnak.
Ezúttal tehát egy újabb kedvező makroadattal bővült a kör, amire már szükségük volt az európai piacoknak. Különös tekintettel arra, hogy a nem túl biztató munkanélküliségi adatok láttán az utóbbi időben a befektetők ismét veszítettek az euró iránti bizalmukból. (VG)


