BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Rekordigény állami támogatásra

Minden eddiginél több - összesen 1230 - önhibáján kívül működésképtelen önkormányzat 15,4 milliárd forintos támogatási igényét ismeri el jogosnak a kormányzat az idei első ütemben - értesült a Világgazdaság. Az állami költségvetésben egész évre 11,4 milliárdot terveztek.

Az első félévi igénylések alapján 1230, önhibáján kívül hátrányos helyzetben lévő önkormányzat támogatási igényét ismeri el a felülvizsgálatot végző pénzügyi tárca - tudta meg lapunk. Az érintett helyhatóságok kötelező feladataikat sem tudnák ellátni az összesen 15,4 milliárd forintos kiegészítő állami segítség nélkül - derül ki abból az előterjesztésből, amely ma kerül az Országgyűlés önkormányzati bizottsága elé. Az önkormányzati szféra súlyos finanszírozási anomáliáit mutatja, hogy a magyar helyhatóságok több mint harmada az állami normatívákból és saját költségvetéséből alapvető működését sem tudná biztosítani.

Mind az igénylők száma, mind az igényelt összeg nőtt a tavalyihoz képest, amikor az egész évre elegendő volt 13,6 milliárd forint. Az idei központi költségvetésben 11,4 milliárd szerepel erre a célra, így a megalapozottnak ítélt kérések teljesítéséhez már az első ütemben is hiányzik 4 milliárd forint. Ezért az idén lemondott önkormányzati normatívákból csoportosítanak át. A kiegészítő állami forrás csak a kötelező feladatok ellátását szolgálja, a jogos igényekre viszont mindenképpen jár a központi támogatás.

A forráshiány ebben az évben is döntően az elmaradott térségek önkormányzatainál keletkezett. A támogatásra javasolt helyhatóságok csaknem 20 százaléka Borsod-Abaúj-Zemplén megyei, több mint 15 százaléka pedig Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei, s ezek a települések kapják a kiegészítő állami forrás 41 százalékát. Az összes kérelem 92 százalékát községek, illetve nagyközségek nyújtották be, ami jelzi, hogy a működési forráshiány elsősorban a kistelepüléseken okoz gondot.

A pénzügyminisztériumi javaslat szerint az is egyértelmű: a települések minden lehetőséget megragadnak, hogy forráshiányos voltukat bizonyítsák. Több esetben tetten érhető volt, hogy a helyhatóságok alátervezték bevételeiket, sőt szakértőket is alkalmaztak a támogatás megszerzése érdekében.

Az önhibájukon kívül működésképtelen önkormányzatok számának és a támogatás összegének folyamatos növekedése miatt sok bírálat éri a finanszírozási rendszert. Ezek a tapasztalatok is megerősítik azt a kormányzati szándékot, hogy a kiegészítő támogatást be kell illeszteni a normatív szabályozásba, így ösztönözve a helyhatóságok kiegyensúlyozottabb gazdálkodá

Kecskés Ágnes

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.