Rekordnagyságú deficit terve
Eduard Janota cseh pénzügyminiszter-helyettes szerint az előzetes költségvetési tervek egy "konzervatív vázlatot" jelentenek, és azok a kormányon belüli egyeztetések nyomán bizonyosan módosulnak még. A Vladimír Spidla vezette új kabinet - amely a skandináv típusú jóléti rendszert ígérő szociáldemokraták mellett két, óvatosabb fiskális politikát szorgalmazó jobboldali párt koalíciója nyomán alakult - a hónap utolsó napjára tervezi a 2003-as büdzsé megtárgyalását.
Janota a Reutersnek elmondta, hogy az állami vállalatok és bankok privatizáció előtti átszervezéséből, illetve konszolidációjából eredő veszteségek fedezésére 60 milliárd koronát különítettek el. Jelentős mértékben nőnek majd a szociális kiadások is, miközben - mivel az előző évek gyakorlatával ellentétben a jövő évi büdzsé nem számol a privatizációból befolyó összegekkel - a bevételek csökkennek. Bohuslav Sobotka pénzügyminiszter arra számít, hogy 2004-ben tetőzik majd az ország költségvetési hiánya, amikor az a 200 milliárd koronát is elérheti - írja a CTK hírügynökség.
Elemzők szerint a kormány jóléti programjának finanszírozási igénye elősegítheti a Cesky Telecom távközlési vállalat privatizációját. A társaság 51 százalékos állami részesedésére korábban két konzorcium tett ajánlatot, ám a felkínált összegeket az előző kabinet túl alacsonynak találta, és legalább 10 százalékos emelést kért. A Reuters értesülése szerint azonban a Deutsche Bank vezette csoport eredeti, 55 milliárd koronás ajánlatát ismételte meg, a cseh Mladá Fronta Dnes napilap pedig arról ír, hogy a másik konzorcium sem tett eleget a 10 százalékos emelésre vonatkozó kérésnek. Megfigyelők úgy vélik, az új kormány megelégszik majd ezekkel az ajánlatokkal.


