Röviden
Bírósági költségvetési hiány
Az ítélőtáblák személyi kérdései, elsősorban a szükséges létszám megállapítása, valamint, a pénzügyi témák körében, a megyei bíróságok költségvetési hiánya is szerepel az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) mai és holnapi ülésének napirendjén. A testület - immár Lomnici Zoltán, az LB és az OIT új elnökének vezetésével - több mint harminc kérdést tárgyal meg. (VG)
Posta: fizessen a Fidesz!
A Magyar Posta Rt. tegnap fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelmet nyújtott be a Fővárosi Bíróság gazdasági kollégiumához a Fidesz - Magyar Polgári Párt ellen. A fizetési meghagyás kibocsátását a Magyar Posta azért kéri, mert a Fidesz többszöri felszólítás ellenére sem fizette ki a két választási forduló között kézbesített levelek szerződések szerinti ellenértékét, ugyanakkor a teljesítéssel kapcsolatban kifogással nem élt. A Magyar Posta a 2002. május 8-án esedékessé vált 109 147 350 forintot, valamint annak járulékait követeli. (VG)
Helyettes államtitkár stratégiai ügyekre
A szakminiszter tegnaptól Hargittai Máriát nevezte ki a tízéves népegészségügyi programot és a stratégiai fontossá-
gú egészségügyi intézmények munkáját koordináló helyet-tes államtitkárrá. Az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ)
eddigi főigazgatója lapunknak elmondta: új tisztségében a tisztiorvosi szolgálatok, a mentőszolgálat, a Hungarotranszplant munkájának segítése mellett feladata lesz a fel-sőoktatás és a szakoktatás helyzetének figyelemmel kísé-
rése is. (VG)
Útadó a teherautók számára Romániában
Problémákat okoz a magyar-román határon a hétfőn Romániában bevezetett új útadó-fizetési rendszer. Az útadó fizetésére kötelezett tehergépkocsik - köztük külföldiek - számára matricát kell vásárolni. A román közlekedési minisztérium nem tudott teljes körű tájékoztatást adni a pontos tarifatáblázatról, csak példát említettek. Így az egy napra szóló matrica ára 2 euró plusz áfa, a 8-30 napra szóló matrica 16, 14 vagy 13 euróba kerül, attól függően, hogy a szóban forgó jármű szennyezőanyag-kibocsátása milyen európai szabványnak felel meg. Harminc nap felett 56 euró plusz áfát kell fizetni. A matricákat a határátkelőkön, a román országos útfelügyelőség kirendeltségeinél lehet megvásárolni. Az országon belül 102 kijelölt postahivatalban is beszerezhetők. (MTI)


