BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Röviden

Málta kimaradhat a bővítés első köréből

Uniós diplomaták kétségeiknek adtak hangot azzal kapcsolatban, hogy az Európai Bizottság javasolja-e majd decemberben Málta felvételét az EU-ba. Attól tartanak ugyanis, hogy az ország az év végéig nem lesz képes lezárni a csatlakozási tárgyalásokat. A hírügynökség által megkérdezett diplomaták szerint Málta a többi tagjelölthöz képest kevesebb teret hagyott tárgyalói számára engedmények megtételére; hétéves átmeneti időszakhoz ragaszkodnak például a hajógyárak állami segélyezésének területén. Málta eddig 23-at zárt le a 30 csatlakozási fejezetből, nyitott többek között még az adórendszerről és a környezetvédelemről szóló fejezet is. (Reuters)



Enyhülő amerikai tranzakciós felügyelet

Washington engedélyezte az amerikai pénzügyi intézmények számára, hogy lazítsanak az Izraelhez, Libanonhoz és a karib-tengeri St. Kitts and Navishez köthető tranzakciók ellenőrzésén. A szigorított ellenőrzést az Egyesült Államok azután rendelte el, hogy a három ország 2000 júniusában felkerült a pénzmosás elleni akciócsoport (FATF) feketelistájára. A pénzmosás visszaszorítását célzó intézkedéseiknek köszönhetően azonban a FATF a múlt hónapban mindhárom országot együttműködővé nyilvánította. (Reuters)



Solbes: Jól működik a stabilitási paktum

Pedro Solbes, az EU gazdasági biztosa szerint összességében jól működik az unió stabilitási és növekedési egyezménye, kijelentette azonban, hogy elégedetlen négy tagállam költségvetési helyzetével. Az Európai Bizottság korábban Francia-, Német-, Olaszországot és Portugáliát szólította fel arra, hogy tegyenek többet büdzséjük konszolidálása érdekében. Solbes szerint a jelenlegi gazdasági körülmények próbára teszik a paktumot. Említést tett a bizottság azon szándékáról, hogy elemzését a ciklikusan kiigazított költségvetési pozíciókra is kiterjeszti. (Reuters)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.