Segíteni kívánja az IM a bíróságok függetlenségét
A bíróságok függetlenségének elősegítése, anyagi érdekeik érvényre juttatása, az informatikai fejlesztés és a telekkönyvi rendszer volt a téma Bárándy Péter igazságügy-miniszter és Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság, valamint az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) elnökének találkozóján. Bárándy Péter elmondta: a bíróságok és a kormányzat kapcsolatában a tárca képviseli az igazságszolgáltatás érdekeit. Köztük az anyagi igények támogatása, illetve érvényre juttatása is az OIT-tag igazságügy-miniszter dolga. Bárándy kifejtette: az OIT ezentúl nem előkészíti, hanem megállapítja költségvetési igényét. Előterjesztése kötelező lesz a kormány számára: benyújtja azt az Országgyűlésnek, amely dönt a bíróságok költségvetéséről.
A telekkönyvi rendszer viszszaállításáról úgy vélekedett, az ingatlan-nyilvántartás csak bírósági keretek között hozható helyre. Ennek érdekében már tanulmányozzák a számos európai ország számára példaadó osztrák telekkönyvi rendszert.
Lomnici Zoltán lapunk érdeklődésére közölte: az uniós csatlakozásra figyelemmel követelmény, hogy a bírák felkészítése nagyobb lendületet kapjon. Ennek feltétele, hogy 2004. január 1-jéig valamennyi bíró számítógéppel rendelkezzék, miáltal - a hazai joganyag és a legfelsőbb bírósági határozatok mellett - birtokában lehet a közösségi joganyagnak és az irányadó döntéseknek. Kívánatosnak tart egy olyan szoftverprogramot is, amellyel a bíró betekinthet az aktákba, és tájékozódhat az ügyek pillanatnyi állásáról. Lomnici Zoltán bemutatkozó látogatást tett az Alkotmánybíróságon is.
(MKK)


