BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szükség lenne egy nemzeti innovációs ügynökségre

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Nemzeti innovációs ügynökség létrehozását sürgeti a Magyar Innovációs Szövetség (MISZ) elnöksége, miszerint ennek a rendszerfelelősi feladatok és a regionális innovációs stratégiák összehangolása lenne a feladata. A szövetség elnöksége azzal kapcsolatban adott ki állásfoglalást, hogy a kormányprogram szerint a jövőben elsőbbséget kap a termelési innováció.

A gazdaságpolitikának a következő években folyamatosan törekednie kell az ország k+f ráfordításainak további jelentős emelésére, hogy 2004-2005-re elérje az Európai Unió átlagát, azaz a GDP 2 százalékának megfelelő összeget - szögezi le a dokumentum.

A MISZ sürgeti a tudomány- és technológiapolitika prioritásainak módosítását, hogy a ráfordítási struktúrában jelentősen emelkedjék az alkalmazotti, illetve a piacközeli kutatások aránya. Az intézményfinanszírozás esetleges szűkítésével és a közbeszerzési eljárások javításával a k+f terén is tovább mérsékelhető a versenyfeltételek ágazati különbsége és a mindenkori politikától való függősége, mutat rá az állásfoglalás.

A vállalkozások saját k+f ráfordításainak jelentős növelése csak a közvetett gazdaságpolitikai eszközök továbbfejlesztésével biztosítható. A dokumentum idesorolja az adókedvezmények további növelését, a gyorsított amortizáció lehetőségének bővítését, a személyi ösztönzés erősítését, a beruházásitartalék-képzés lehetőségeinek megteremtését.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.