BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Türelmetlen IGYE

Az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete (IGYE) a gyógyszerek termelői árának emelése és az új termékek befogadása tekintetében a tavaly kötött hároméves megállapodást tekinti irányadónak - mondta Székely Krisztina elnök. Tagvállalataik azt várják, hogy a biztosító fogadja be a támogatott körbe a már törzskönyvezett és több éve várólistán álló új terápiás lehetőséget nyújtó orvosságokat, köztük a cukorbetegség, a daganatos, a szív- és érrendszeri betegségek, az Alzheimer- és a Parkinson-kór, a mozgásszervi betegségek, a gyermekasztma, az allergiás betegségek kezelésére szolgáló szereket.

Bidló Judit, az OEP főigazgatói biztosa ezzel kapcsolatban kijelentette: betartják a megállapodást, de a kormány határozata szerint szeptemberig el kell végezniük a felülvizsgálatát. Szerinte a tb-befogadásra váró készítmények közül tíz alatt van a terápiás áttörést jelentő. Kijelentette: olyan megállapodást kívánnak kötni a cégekkel, ami garantálja a 199 milliárd forintos idei gyógyszerkassza betartását s azt, hogy a betegek terhe ne növekedjen. Azt is elmondta, hogy a hatályos megállapodás csupán lehetőség az 5 százalékos termelői áremelésre, ám a cégek a hosszabb távú érdekeik miatt attól eltérhetnek. Mérlegelhetik: árat emelnek, vagy új készítmény tb-támogatását kérik.

A MIS Consulting adatai szerint a 2001. július 1-jétől újonnan támogatott gyógyszerekre a teljes gyógyszerkassza 1 százalékát költötte, a 199 milliárdos gyógyszerkeret 1 százalékából várhatóan ugyanígy finanszírozható lehetne az új szerek támogatása, mondta Székely, s kijelentette: tagvállalataik önmérsékletet tanúsítottak a nem támogatott medicinák július 1-jei áremelésénél, az átlagosan 7 százalékos volt. (VG)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.