Viharos ülés várható a parlamentben
Az MDF akkor is dolgozni akar az általa kezdeményezett vizsgálóbizottságban, ha a szocialisták részéről benyújtott módosító indítvány következtében a testületnek augusztus elején be kell fejeznie tevékenységét - tudta meg lapunk Balsai István frakcióvezetőtől. Az ellenzéki képviselőcsoport kezdeményezte, tekintsék át Medgyessy Péter titkosszolgálati múltját. Az MSZP módosítása ehhez szűk, augusztus 6-ai határidőt szabna, ami kivívta az ellenzék rosszallását. Deutsch Tamás, a Fidesz frakcióvezető-helyettese kijelentette, a kormánypártok "gyakorlatilag ellehetetlenítik a vizsgálóbizottság működését". A Fidesz így név szerinti szavazást kezdeményez a módosításról, vélhetően abban bízva, a szabad demokraták "segítségével" sikerülhet elutasítani azt.
A vizsgálóbizottság ma mégis éppúgy megalakulhat, mint az, amelyet az SZDSZ az 1990 után kormányzati-politikai szerepet betöltő személyek állambiztonsági múltjának kutatására kezdeményezett. Utóbbinak egyébként szeptember 30-ig kell befejeznie munkáját. Az MDF-es testületet várhatóan Balogh László, az SZDSZ-est Mécs Imre vezetheti. (VG)


