BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Visszaélési lehetőségek az EU-pénzeknél

Az Európai Bizottság vezető hivatalnokai aggódnak az unió 98 milliárd eurós évi költségvetésének hiányos ellenőrzése miatt - állapítja meg a bizottság munkamódszerének reformjáról szóló jelentés, amelynek elkészítését Neil Kinnock alelnök kezdeményezte. A brüsszeli testület évi mérlegeit rendre csak komoly kifogásokkal hagyja jóvá az Európai Számvevőszék; a mostani jelentésnek a Financial Times által ismertetett tervezete azonban sokkal kedvezőtlenebb képet fest a bizottságban folyó belső ellenőrzésről, mint eddig valaha is.

A jelentés szerint kétséges az információk konzisztenciája, sőt az is, hogy a kimutatások egyáltalán megfelelnek-e a nemzetközi számviteli szabályoknak. Marta Andreasen, a számviteli főosztály igazgatója néhány hónappal ezelőtt hasonló aggodalmaknak adott hangot, ám őt rövid úton más beosztásba helyeztek.

A 35 brüsszeli főigazgató és más felső vezető véleményét tükröző jelentéstervezet szerint nincs minden rendben a bizottság hárommilliárd eurós kutatási költségvetésével sem, az illetékesek által követett gyakorlat ugyanis lehetőséget ad túlfizetésekre. A szöveg az uniós források juttatásánál általában lehetségesnek tartja a többszörös kifizetést, és hiányolja az ilyen "hibákért" kiszabott büntetéseket. Rámutat a műszaki felszereltség hiányosságaira, amelyek következtében az egyes főosztályok nem tudnak egymással számítógépen érintkezni.

Az egyik vezető tisztviselő szerint a jelentés az első lépés afelé, hogy a bizottság a jövőben szigorúbban ellenőrizze a pénzek elköltését. Az év végéig minden főosztálynak megfelelő ellenőrzési szervezettel kell bírnia, a bizottságnak pedig élesebben el kell választania a pénzek előzetes elosztásának módját annak utólagos számviteli ellenőrzésétől. A készülő adminisztratív reform várhatóan az új tagállamok felvételéhez szükséges pénzforrások odaítélésére és majdani elköltésére is hatással lesz.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.