BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Mit vár a nemzeti fejlesztési tervtől?

A jövőben azok a pályázatok élveznek előnyt, melyek segítik a kis- és középvállalkozások uniós felkészítését - jelentette be a napokban Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter. A kormány döntése alapján a Széchenyi-terv a 2004-től életbe lépő nemzeti fejlesztési terv részeként egyik fontos pillére lesz Magyarország uniós támogatási politikájának. Jövőre már új pályázati és elbírálási szempontok érvényesülnek.

Támogatott beszerzés



"Szövetségünk kérte, hogy a Széchenyi-terv pályázatába kerüljön be az eszközbeszerzés, s ez - némi késéssel, de - tavaly októberben megtörtént. Úgy gondolom, hogy a hozzá fűzött reményeket ez teljes mértékben nem váltotta be, hiszen olyan vállalkozások is pénzhez jutottak, melyek objektív elbírálás esetén nem kerülhettek volna be a támogatottak körébe. Ezzel együtt nem bizonyult haszontalannak a belföldi közúti árufuvarozók eszközbeszerzését támogató pályázat, hiszen vannak olyan fuvarozók, akiknek segítséget jelentett. Az új kormány hivatalba lépésekor kinyilvánította, ha más néven is, de életben akarja tartani a pályázati rendszert. Reméljük, hogy az új kiírásban is szerepelni fog a belföldi fuvarozó vállalkozók eszközbeszerzésének segítése is. A nemzetközi fuvarozásban részt vevő vállalkozások EU-kényszerből már lecserélték kocsijaikat. A belföldi fuvarozók támogatás nélkül, önerőből erre nem képesek."



Objektív elbírálás



"Szeretnénk, ha a jövőben a pályázatok elbírálásánál, a döntéshozatalnál szövetségünk szakmai véleményét is kikérnék, ez segíthetné, hogy csak a gazdaságilag indokolt beruházások kapjanak támogatást. Ez a gyakorlat egyébként a pénzügyi szektorban is működik, hiszen hitelkérelmeknél a bankok rendszeresen kérnek tőlünk szakvéleményt. A közelmúltban eljuttattunk egy levelet Csillag Istvánnak, melyben felajánlottuk együttműködésünket. A miniszter úr az MGYOSZ-ban tartott előadásában kitért arra is, hogy a civil szervezetekkel együtt akarnak működni, s a pályázatelbírálás is egy ilyen terület lehet. A szakmát egyébként jogosan háborította fel az, hogy a Széchenyi-tervi pályázaton előfordult olyan eset, hogy tőkeerős külföldi cég kapott támogatást, mely aligha szorult rá arra. Sőt, jutott a pénzből olyan vállalkozásoknak is, melyeket csak azért alapítottak, hogy a pályázaton induljanak."



Szükséges segítség



"Vitathatatlan, hogy a kis- és középvállalkozások uniós csatlakozásra való felkészülését a kormányzatnak támogatni kell, hiszen ez a réteg nem képes arra, hogy a szükséges technikai, technoló-giai fejlesztéseket önerőből megvalósítsa. Az elmúlt években az adó- és járulékterhek sem úgy alakultak, hogy könnyítették volna a vállalkozások helyzetét. Sok vállalkozót aggodalommal tölt el, hogy a tervek szerint a pályázatból kikerül a telephely-változtatáshoz adandó támogatás. Ez egy időzített bomba, hiszen december 31-e a határidő, s jó néhányan vannak, akik segítség nélkül képtelenek lesznek eleget tenni a jogszabályban előírt követelményeknek. Hasonló a helyzet az eszközbeszerzéssel is, hiszen a vállalkozások csak akkor tudnak helytállni a minőségi és árversenyben, ha a szükséges beruházásaikat tető alá tudják hozni. Ellenkező esetben jó néhány vállalkozást a megszűnés fenyegethet."



Bizakodás



"A kormányváltást követően a vállalkozók közül sokan aggódtak, hogy a Széchenyi-tervi pályázat megszűnik, s a tervezett fejlesztéseikhez nem kapnak támogatást. A vállalkozóknak mindegy, hogy a pályázat milyen néven folytatódik - nem az elnevezés a lényeg, hanem az, legyen esélyük arra, hogy beruházásaikhoz segítséget kapjanak. Most bizakodóbb a hangulat, ismerek olyan vállalkozót, aki a közelmúltban kapott értesítést arról, hogy egyeztetésre hívják. A gazdasági és közlekedési miniszter közelmúltban napvilágot látott nyilatkozatai is azt erősítik, hogy a kis- és középvállalkozók uniós felkészítését a jövőben is kiemelten kívánja támogatni a kormányzat. Az mindenképpen üdvözlendő, hogy a pályáztatás középpontjába ez a téma kerül. Jó lenne arról is pontos tájékoztatást kapni, hogy mely témák kerültek ki a pályázati körből, ezzel kapcsolatban ugyanis ellentmondó információk is napvilágot láttak."



Értesítésre várva



"Környezetemben jó néhány vállalkozónak - köztük nekem is - az a problémája, hogy tavasszal benyújtott Széchenyi-tervi pályázatunkra nem érkezett semmi válasz. Bizonytalanságban vagyunk, ráadásul a szükséges önrészt tartalékoljuk. Amíg semmi biztosat nem tudunk, kénytelenek vagyunk a pénzt úgymond parlagon hagyni, s nem merjük befektetni. Ha végül nem fogadják el a pályázatot, akkor nem kevés pénzt veszítünk az üzleten. Én is arra számítottam, amikor pályáztam, hogy a nyári főszezonban már az új géppel tudok dolgozni, de úgy tűnik, ez az idén már nem valósul meg. A választási kampányban a kormányra került pártok is azt ígérték, hogy támogatni kívánják a kis- és középvállalkozókat. Remélem, hogy eszközbeszerzésre továbbra is lehet majd pályázni, hiszen aki nem tud fejleszteni, az lemarad a

piaci versenyben. Meggyőződésem, hogy minőségi gépek nélkül nem lehet minőségi munkát végezni."

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.