BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Múltvizsgáló bizottságok egymás között

Az előző kormányok tagjainak állambiztonsági múltját vizsgáló bizottság a mai ülésén már akár az eddig érintettnek bizonyultak meghallgatásáról is dönthet - jelentette ki a Világgazdaságnak Mécs Imre (SZDSZ), a testület elnöke. Mint mondta - annak ellenére, hogy a sajtóban immár a katonai titkosszolgálatok irattárának átvizsgálásáról szóló eredményekről is megjelentek információk - a bizottsághoz péntek délig csak a Történeti Hivatal és a Nemzetbiztonsági Szolgálat juttatta el listáját. Ezen két dokumentumban négy, illetve kilenc érintettet találtak az illetékes szervek. A testület választ vár még az Információs Hivataltól, a Katonai Biztonsági, illetve a Katonai Felderítő Hivataltól. A katonai szolgálatok sajtóhírek szerint két olyan kormánytagra bukkantak az Orbán-kabinetből, akik a rendszerváltás előtt kapcsolatban álltak elődszerveikkel.

A bizottság augusztus 30-i határidővel kérte fel az adatvédelmi biztost arra, hogy fejtse ki véleményét a bizottságnál öszszegyűlő adatok nyilvánosságra hozatala vonatkozásában. Mécs Imre azonban leszögezte, nincs kétsége afelől, hogy ezen információk közérdekűnek minősülnek. Mindaddig azonban, amíg a jelentés el nem készül, valamennyi nevet titkosan kezelik, és ennek megfelelően szervezik majd a meghallgatásokat is.

A Fidesz több politikusa élesen kritizálta a Mécs-bizottságot, illetve a koalíciót amiatt, hogy még a testület tagjai által sem ismert adatok folyamatosan kiszivárognak a sajtóhoz. Ez többek szerint nagyon is alátámasztja, hogy a testület működésének valódi célja a Medgyessy-ügyről való figyelemelterelés. Emiatt - jelezte közleményében Kovács Zoltán, a bizottság fideszes tagja - elképzelhető, hogy pártja a továbbiakban nem vesz részt a vizsgálóbizottság munkájában. Erről döntés várhatóan a testület mai ülését megelőzően születik.

Ma ugyancsak ülést tart a Medgyessy-bizottság is, mely folytatja korábbi miniszterek és titkosszolgálati vezetők meghallgatását. (VG)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.