Szén helyett követ fejtenek Magyarországon

Az elmúlt tíz évben lényegesen csökkent a bányászatban dolgozók létszáma: miközben 1989-ben több mint 67 ezer alkalmazottat foglalkoztattak itt, mára számuk 20 ezer alá csökkent. Az 1992-ben elhatározott bányabezárási program lényegében a gazdasági elvek érvényesítését jelentette: azon üzemek ajtajára akartak lakatot tenni, amelyek működési költségeik fedezetét sem tudták kitermelni. A jókora és kiválóan szervezett munkástömeget maga mögött tudó Bányaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége - amely később az energetikai dolgozókat is felkarolta - azonban csak igen lassan adta be a derekát: van olyan bánya, amelyet már 1993-ban be akartak zárni, de végül csak tavaly szűnt meg.

A változások a szénkitermelésben érintettek igazán nagy tömegeket. A szakszervezet régi bányászérveket hangoztatott: a hazai forrás felhasználása biztosabbá teszi az ellátást, a szénhidrogének ára előbb-utóbb emelkedni fog, ezért célszerű felújítva tovább működtetni a régi szenes hőerőműveket, ráadásul a bányabezárás egyszeri költségei meghaladhatják a fenntartás veszteségeit. A hatalmas mínuszokat látó politikusok szívére leginkább ható indok mégis inkább az lehetett, hogy az olyan nagy bányásztérségekben, mint Borsod vagy Pécs környéke, a tömeges elbocsátások elviselhetetlen társadalmi feszültségeket eredményeznek. Bár ennek szellemében 1998 szeptemberében Horn Gyula még mindig azt hangsúlyozta, hogy a hazai bányászatra szükség van, a tervezett bezárások folytatódtak, s mára gyakorlatilag be is fejeződtek.



>> "A magyar föld méhe"

Ásványellátottságunk felemás képet mutat. Mai ismereteink szerint rövid távon kimerülnek a hazai kőolaj- és földgázkészletek (15-20 évre elegendő a tartalék), s még ennél is rosszabb a helyzet a bauxit (16 év) és a mangánérc (5 év) esetében. Ugyanakkor kőszénből, tőzegből, ásványbányászati, cement-, építő- és kerámiaipari nyersanyagokból több mint száz évre elegendő a készlet.

Az utóbbi dekádban gyökeresen átalakult a kitermelési szerkezet: a szénhidrogének és szenek jelentősége csökkent, nőtt viszont a lignit és az építőipari alapanyagok szerepe. Ezzel együtt a mélyművelés súlya tetemesen csökkent a lényegesen olcsóbb (és kisebb költséggel felszámolható) külszíni fejtések javára. A folyamatban lévő ásványkutatások is e trend erősödését ígérik: manapság - elsősorban az autópálya-építkezések körzetében - fellendült a homok-, kavics- és töltésanyag-kutatás, míg szénhidrogént - nem utolsósorban a mind teljesebb körű feltérképezés miatt - egyre kevesebben keresnek.

A kitermelt ásványtól függően jókorák a vállalkozások közötti különbségek is. A 2000-ben nyilvántartott cégek 29 százaléka nem termelt, 43 százalékuk teljesítménye pedig az 50 kilotonnát sem érte el. Közben évi egymillió tonna felett 12 vállalat működött, melyből háromnak az éves termelése meghaladta a kétmillió tonnát is. Az 571 cégből 421 mindössze egyetlen bányát működtetettt, további 134 társaság pedig legfeljebb ötöt tulajdonolt. Tíznél több kitermelőhelyet csak hatan mondhattak magukénak.



>> Szénbányászat

A kilencvenes évek elején nyilvánvalóbbá vált, hogy a hatalmas adósságot felhalmozó szénbányák az olcsóbb importtal szemben életképtelenek. (Az Ausztráliából importált feketekőszén három éve például szállítással együtt 500-600 dollárba került tonnánként, míg az itthoni, lényegesen nagyobb kén- és hamutartalmú fűtőanyag fejtése 1500 dollárt emésztett fel.) 1994-re valamennyi állami tulajdonú bányát gazdasági társaságba szervezték, melyeket felszámolva igyekeztek eltüntetni a múlt veszteségeit. Ezzel párhuzamosan 1992-től folyt a bányaintegráció, amely a kitermelőhelyeket egy-egy szenes hőerőműhöz kötötte. Miután a bányák költségeinek túlnyomó része fix, az erőművek saját szenük felhasználásában lettek érdekeltek, hosszú távon biztosítva a bányászok megélhetését.

Az alapvetően sikeresnek mondható megoldás azonban több okból sem bizonyult tökéletesnek. A bányák kapacitása meghaladta a kapcsolódó hőerőmű igényeit, ám többlettermelésükre csak költségszint alatt lehetett vevőt találni, ami miatt folyamatosan csökkentették az alkalmazottak számát. Piac híján az integrációból kimaradt, folyamatos állami támogatásra szoruló, együttesen 4400 főt foglalkoztató nyolc bánya is gyakorlatilag halálra volt ítélve, még ha olcsóbban is termeltek, mint integrált társaik. Ezekből öt már 1995-ben bezárt, s a feketevölgyi, a putnoki és a szakszervezeti nyomásra megtartott lencsehegyi bányát is csak foglalkoztatáspolitikai okokból segélyezték tovább, egészen 2001-ig.

Évek óta növekszik a lignit s ezzel együtt a külszíni fejtés aránya. A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium legfrissebb jelentése szerint a tavaly kitermelt 13,87 millió tonna kőszén mintegy 4 százaléka fekete-, 38 százaléka barnakőszén, 58 százalék pedig a lignit. A teljes mennyiség körülbelül 34 százaléka származik mélyművelésből, a többit külszíni bányákból nyerik. A hazai hőerőművek tüzelőanyag-felhasználásából a szén 25 százalékkal részesedik, ami a magyar termelés 94 százalékának lekötését jelenti. A lakossági fogyasztás a mind jobban terjedő, tisztább gázfűtés miatt csökkenő trendet mutat, jelentősége elenyésző egy-egy bánya termeléséhez képest is. A legutóbbi erőmű-fejlesztési pályázaton azonban csak az olcsóbb gázüzemre alapozó pályázatok nyertek, ami végképp megpecsételte az ágazat jövőjét.



>> Kőolaj és földgáz

A szénhidrogének jelentőségét nem csupán fajlagos drágaságuk mutatja, hanem az is, hogy a kitermelésük után befizetett, 2000-ben közel 12 milliárdos bányajáradék az állam ilyen jellegű bevételeinek több mint 87 százalékát adja. (A szén- és lignitbányászat alig 7, míg az építőipari nyersanyagok mindössze 4 százalékot adtak.)

A szénhidrogén-kitermelés ugyanakkor évek óta csökkenő tendenciát mutat. Tavaly kőolajból 4, földgázból 0,6, szén-dioxidból 20 százalékkal kevesebbet hoztak felszínre. Az előbbi két ásványi anyag kutatását és feldolgozását kizárólag a Mol Rt. végezte, ám az idén már várhatóan a Törökkoppány határában földgázlelőhelyet feltáró El Paso is belép majd a piacra. A 11 milliárd köbméteres hazai gázfelhasználásból a hazai kitermelés így is csak 3 milliárdot fedez, a 6 millió tonnás kőolajigénynek pedig egyhatoda biztosítható belföldről. A szén-dioxid termeléséből a Mol mellett a répcelaki Linde-Gáz Magyarország Rt. vállal komoly részt.



>> Ércek

Tavaly az ércbányászat itthon már kizárólag mangán- és bau-xitkitermelést jelentett. Ez utóbbi két föld alatti és négy külfejtéses bányában zajlott az elmúlt években, a felszíni termelés részaránya itt is emelkedett: tavaly meghaladta a 35,6 százalékot is. Ez némileg módosul, hiszen valamennyi bánya közös tulajdonosa, az 1994. július 1-jén létrehozott Bakonyi Bauxitbánya Kft. az idén két föld alatti és egy külszíni bányában termel.

Egyetlen mangánbányánk a Dunaferr Rt. érdekkörébe tartozó Mangán Bányászati és Feldolgozó Kft. kezében lévő úrkúti üzem, míg vasércből nem rendelkezünk műrevaló (nyereséggel kitermelhető) vagyonnal, egykori bányánk Rudabányán 1985-ben zárt be.

A második világháború után megindult hazai uránkutatás eredményeként Pécs mellett nyitott bánya 1997-ben zárta be végleg kapuit. Bár itt 26,34 millió tonnányi ércvagyont tártak fel, a kis urántartalom és az alacsony világpiaci ár miatt kitermelése nem gazdaságos (1994-ben 23-25 dolláros világpiaci árnál a bánya 65-70 dollárért állított elő egy kilogramm uránkoncentrátumot).

Ma már gyakorlatilag egyetlen színesfémérc-lelőhelyünknek sincs gazdasági jelentősége. Kitermelésük 1986-ban, a gyöngyösoroszi bánya bezárásával megszűnt. A kilencvenes évek közepén fellángolt aranykeresési láz is alábbhagyott, miután a 24 kiadott kutatási engedély nyomán - ipari vagyon híján - egyetlen bányát sem sikerült nyitni.

Az egyetlen reményteli honi ércelőfordulás a mindössze negyedrészben kiépített recski mélyszinti ércbányában van, ezt azonban hétéves sikertelen privatizációs próbálkozás után 2000 novemberétől fokozatosan elárasztották vízzel, így az az ásványárak emelkedésekor elvileg befejezhető és megnyitható. Egyes becslések szerint a bánya évi 40 ezer tonna réz (a világ termelésének 0,6-0,7 százaléka!), 20 ezer tonna cink és 1-2 tonna arany kitermelésére alkalmas.



>> Egyéb ásványok

Az ásványbányászati nyersanyagokból, úgynevezett "vegyes ásványokból" (mint például gipsz, perlit, zeolit) és építőipari nyersanyagokból komoly tartalékaink vannak. Ezeket műrevaló vagyon alapján csak a lignit, nominális gazdasági eredmény (NGE - kitermeléssel ma elérhető fajlagos nyereség, szorozva a teljes kitermelhető mennyiséggel) szempontjából csupán a földgáz előzi meg. Az építőiparban használt nyersanyagok (cement-, mész-, kerámiaipari alapanyagok, kő, homok, kavics) együttesen Magyarország ásványvagyonának több mint kétharmadát adják, s a kitermelésben képviselt részesedésük meghaladja a 63 százalékot. Nem csoda, hogy ezen anyagok bányászatával foglalkozik a legtöbb (a tavalyi adatok szerint 654) bánya, a kitermelés volumene pedig 2001-ben 10 százalékkal bővült.

A kő- és kavicsipart még az elsők között, a kilencvenes évek elején privatizálták: az észak-magyarországi bányák francia kézbe kerültek, a Pest vidékieket osztrák cégek, az uzsai bányát egy német társaság szerezte meg. Az új tulajdonosok jókora beruházásait tetemes létszámleépítés kísérte.

A nagy építkezések, útépítések nyomán az építőipari anyagokból tavaly 21 százalékkal többet bányásztak ki. Ezeknél az ásványoknál elsősorban az engedély nélküli, "zugbányászat" okoz gondot, amelyet az elmúlt években az illetékesek szerint sikerül visszaszorítani.



>> Bányagondok

A szocializmusban túlfejlesztett bányászatra mára leginkább a sorozatosan felmerülő gondok emlékeztetik a laikust, ami sokat ront az ágazat megítélésén. A tönkrement vállalatok elhagyott külszíni fejtéseinek rendbetételére ma már senki sem kötelezhető, s a 15 ezer "tájsebből" alig néhány száz "begyógyítása" fejeződött be.

Nagy visszhangot kapott a 2000-ben bezárt dudari bánya esete is: a teljes egészében alábányászott község házai repedezni kezdtek, miután az egykori tárnákat elöntő víz hatására a fedő kőzetrétegek megmozdultak. A külszíni fejtés terjedésének hátrányait Csincse esete mutatja: a hétszáz lelkes települést teljes egészében elköltöztetik, mert a Mátrai Erőművet megvásárló RWE-EVS bükkábrányi külszíni bányája arrafelé terjeszkedik. Közben a Vas megyei Torony községnél még foggal-körömmel harcolnak a felújítandó lignitbányászat ellen.