
Ez kiábrándító: kiderült, mennyivel olcsóbb a legújabb Mercedes Kínában, mint Magyarországon – döbbenetes a különbség, de hogyan lehetséges?
Ez nemcsak a helyi gyártásnak és adópolitikának köszönhető, hanem a kínai elektromosautó-piac kiélezett árversenyének is. Az új Mercedes CLA majdnem egyszerre jelent meg Magyarországon és Kínában, de az árkülönbség szembetűnő: míg nálunk több mint 21 millió forinttól indul, addig a kínai piacra készült változat már 36 ezer dollártól, vagyis alig 13 millió forintért elérhető.

A Mercedes-Benz kecskeméti gyára az elmúlt években a német prémiumgyártó egyik legfontosabb európai központjává vált. De ezzel együtt is már nem innen
gördül le a CLA új generációja, amely most már teljesen elektromos változatban érkezett meg a piacra.
A hazai árak azonban rögtön jelzik, hogy prémium kategóriáról van szó: a Villanyautósok szerint
- a CLA 250+ 21,5 millió forintról indul;
- a CLA 350 4MATIC pedig 24,3 millió forintért vihető haza;
- aki pedig a full extrás „Edition” csomagot is kipipálja, az további 5,1 millió forintot hagy ott a kereskedésben.
A két modell technikailag lenyűgöző: 85 kWh-s akkumulátor, közel 800 kilométeres WLTP-hatótáv, akár 354 lóerős teljesítmény, és 320 kW-os villámtöltés. Ez utóbbi elvileg 10-15 perc alatt képes több száz kilométernyi pluszenergiát juttatni a rendszerbe. A Mercedes később olcsóbb változatot is ígér, kisebb, LFP-kémiás akkuval, de ez legkorábban év végén érkezhet meg.
Ezzel párhuzamosan most Kínában is elrajtolt az elektromos CLA, ám egészen más árcédulával: az ottani, hosszított tengelytávú változat 259 ezer jüanról indul,
ami a jelenlegi árfolyamon kevesebb mint 13 millió forint.
A drágábbik verzió 299 ezer jüan, vagyis még mindig bő 15 millió forint alatt. Vagyis egy kínai vásárló gyakorlatilag feleannyiért ülhet bele ugyanabba a technológiába, mint egy magyar.
A kínai modell ráadásul a CarNewsChina szerint nem gyengébb. Sőt: 866 kilométeres CLTC-hatótávot, kétfokozatú váltót, 800 voltos rendszert és 325 kW-os töltést kapott. A belső térben három kijelző uralja a műszerfalat, köztük egy utasoldali szórakoztató képernyő is, amely gesztusvezérléssel működik.
Szép csendben bejelentették: kész van az óriási gyár Magyarországon, ami mindent megváltoztat – ezt lehet most tudni róla
A kecskeméti Mercedes-gyár az elmúlt évtizedben dinamikusan fejlődött, és ma már közel 5 ezer magyar család megélhetését biztosítja. Most elkészült a német autóipari óriás új üzeme.
A Mercedes kínai kutató-fejlesztő csapata komoly szerepet játszott az új MB.OS operációs rendszer és a vezetéstámogató funkciók kidolgozásában, amelyek mögött a helyi Momenta nevű startup technológiája áll.
Mi magyarázza a brutális árkülönbséget a Mercedes CLA-modelljei között?
Egyrészt a kínai piac sajátosságai: az elektromosautó-gyártók ott véres árversenyt vívnak egymással, amit az állami ösztönzők és a hazai tömegtermelés is erősít. Másrészt Európában a gyártás költségei és az adóterhek jóval magasabbak, a vásárló pedig végső soron mindezt megfizeti.
A kérdés az, mennyire tartható ez a különbség. Ha a kínai CLA feleannyiba kerül, mint az európai, az hosszabb távon árnyomást gyakorolhat a Mercedes teljes stratégiájára. Ráadásul a kínai márkák – BYD, Nio, Zeekr – már most agresszíven terjeszkednek Európában, gyakran a német prémiumok árának feléért kínálva modelljeiket.
Így nemcsak a magyar, hanem a teljes európai piac is szembesülhet azzal, hogy a prémiumautó definíciója átalakul, és a vevők egyre érzékenyebbek az ár-érték arányra.
A kecskeméti gyár szempontjából ez kettős kihívás: egyszerre kell biztosítani a német minőséget és versenyezni egy olyan piacon, ahol a kínai árképzés diktálja a tempót. Rövid távon a Mercedes még profitálhat a márkanévből, de hosszabb távon kénytelen lehet árstratégiát módosítani, ha nem akarja elveszíteni európai vásárlóit.
Csillagászati végkielégítések és profiltisztítás a Mercedesnél
A stuttgarti autógyártó nem veszi tréfára az egyre romló piaci helyzetet. Átfogó profiltisztítással, a személyi jellegű kiadások csökkentésével és elbocsátásokkal készül az előtte álló, roppant nehéznek ígérkező évekre a Mercedes-Benz.






