A magas infláció gazdasági költségei

Hazánk 1945. augusztus-1946. július közötti teljesítményével inflációs világrekorder, a millbill pengők időszakában az árszínvonal naponta megháromszorozódott. Ehhez képest szinte árstabilitásnak tűnik, hogy 1990 óta a fogyasztói árak "mindöszsze" átlag nyolcszorosukra növekedtek, így az elmúlt 12 év átlagában az infláció 19 százalék volt.

Nehezebb azonban átlátni, hogy a mérsékelt infláció milyen költségekkel, jóléti veszteségekkel jár a gazdaság, a társadalom számára. Kiknek és hogyan okoz társadalmi szintű veszteséget a mérsékelt, 5-7 százalékos infláció? Miért törekszik az MNB - a világ jegybankjaihoz hasonlóan - a további dezinflációra, az árstabilitás, a 3 százalék körüli inflációs szint elérésére? A következőkben e kérdésekre keressük a választ.

Ha az infláció tartósan a mérsékelt tartományban ragad meg, akkor két csatornán keresztül okoz károkat. Egyrészt az infláció szintje, másrészt az inflációs bizonytalanság, az árváltozások kiszámíthatatlansága jár költségekkel, csökkenti a társadalmi jólétet. Az alábbiakban e két csatorna költségeit mutatjuk be.





>> Az infláció magasabb szintjéből adódó költségek



A magasabb inflációból származó költségek számos típusát különbözteti meg az irodalom. A következő felsorolásban a leggyakrabban felmerülőket ismertetjük.

- "Menü" költség: Az árszint emelkedésének legközvetlenebb költségét szokták "menü" költségnek nevezni. E költségek az áruk - köztük a névadó étlapok (menü) - fizikai átárazásához, az új árcímkék nyomtatásához, kiragasztásához kapcsolódnak.

- Készpénztartás haszonáldozati költsége: Magas inflációnál a tranzakciókhoz szükséges készpénz tartása igen költséges - hiszen a zsebünkben lévő készpénzért egyre kevesebb árut lehet venni -, ezért a gazdasági szereplők igyekeznek minél kevesebb készpénzt tartani, és gyakrabban mennek bankba vagy ATM-hez készpénzért. Mindez nehezen számszerűsíthető jóléti veszteséget okoz a sorban állással, az utazással feleslegesen eltöltött idő miatt.

- Tranzakciós költségek: A jóléti veszteségen túl a gyakori készpénzfelvétel tranzakciós költséggel is jár (ATM-használat díja, bankköltség).

- Számviteli torzítás: Inflációs környezetben nehezebben értelmezhetőek a számviteli mérlegek és kimutatások. Az inflációs torzítás zavarja a valós gazdasági folyamatok figyelemmel kísérését, és így megnehezíti a befektetési lehetőségek elemzését, a befektetési döntések meghozatalát, a tőkepiac hatékony működését.

- Jogszabályi torzítás: Az adók, illetékek mértékét jogszabályok (törvények, rendeletek) határozzák meg, magas infláció mellett a jogszabályokban jellemzően hosszabb távra nominálisan megállapított mértékek (pl. szja-sávok, fix összegű illetékek) okoznak indokolatlan torzítást az adóterhekben.

- Lejárati rövidülés: A pénzügyi piacokon is nehézséget okoz az infláció, még akkor is, ha az nem változtatja meg egy pénzáram jelenértékét, a súlyozott átlagos futamidő lerövidül. Tekintsünk egy egyszerű példát. Három évre veszünk fel hitelt 3 százalékos reálkamat mellett, az A esetben nincs infláció, míg a B esetben 20 százalékos. A felvett hitelt csak a harmadik év végén törlesztjük, addig csak a kamatokat fizetjük.

Mint a példán jól látható, magasabb infláció esetén azonos jelenérték mellett magasabb a törlesztés az első időszakokban. Ez azzal magyarázható, hogy a magasabb inflációt kompenzálni kell a nominális kamatokban, így szükségszerűen megnő a kamatfizetések súlya a tőketörlesztéshez képest a teljes pénzáramon belül. Lerövidítve ezzel a súlyozott átlagos futamidőt. Az infláció által automatikusan "felfújt" rendkívül magas kezdő törlesztőrészletek is közrejátszottak abban, hogy szinte lehetetlen volt a '90-es években hoszszabb futamidejű hitelt felvenni Magyarországon.





>> Az inflációs bizonytalanságból adódó költségek



A gazdaság szereplői igyekeznek kerülni a bizonytalanságot, a gazdaságpolitika alapvető feladata a kiszámítható, jól tervezhető gazdasági környezet biztosítása.

Az infláció azonban bizonytalanságot teremt, mivel nehezebbé válik a jövőbeli árak előrejelzése, ugyanakkor a pénzügyi hozamok alakulása is kevésbé látható előre. A '90-es években nem volt ritka, hogy az év végén mért infláció jelentősen eltért az év eleji várakozásoktól. Ennek egyik következményét szemlélteti az alábbi ábra, melyen az egyéves ex post - ténylegesen realizált - reálkamat alakulása látható 1995-től. (Az egy évre lekötött bankbetét kamatából levonva az egy évvel későbbi inflációt.)

A reálkamat nagy ingadozását az egy évre előretekintő inflációs várakozások és a megvalósult infláció közötti eltérés okozza. Amikor a várakozásoknál alacsonyabb lett az árszínvonal-emelkedés (például 1998), akkor magas az ex post reálkamat, míg a várakozásoknál magasabb tényleges infláció lecsökkenti a reálkamatot, jól láthatóan ez történt 1999-ben és 2000-ben.

Az inflációs bizonytalanság léte a következő két fő csatornán keresztül okoz jóléti veszteséget:

- Árszignálcsatorna: Egy jól működő piacgazdaságban a gazdasági szereplők számára a legfontosabb információ a piaci árak alakulása. Ha egy termék iránt nő a kereslet, akkor az ára is nőni fog, ez az összefüggés fordítva is igaz, vagyis csökkenő kereslet mellett az ár is csökken. Az ár tükrözi a kereslet és kínálat változását. Az inflációs bizonytalanság zavarja az árak információtartalmát, hiszen nem lehet pontosan látni, hogy egyes árak emelkedése a megváltozott kereslet-kínálatnak a következménye, vagy pedig inflációs kompenzáció eredménye. Ezért a gazdaság egésze nem tudja hatékonyan felhasználni a rendelkezésre álló erőforrásokat, az árnövekedést látva túltermelés, pazarlás lesz bizonyos termékekből, míg a gazdaság más területein hiány keletkezik.

- Jövedelem-újraelosztási csatorna: A relatív árak - közgazdaságilag nem indokolt - megváltozásához vezet, ha a gazdasági szereplők inflációs várakozásai heterogénné válnak.

Ha a termékek és a termelési tényezők árainak emelkedése nem egyforma ütemű az egész gazdaságban, akkor szükségszerűen megváltozik a jövedelmek elosztása. Azok nyernek - jellemzően monopóliumok, domináns piaci szereplők -, akik áraikat az átlagos inflációnál jobban tudták emelni, illetve azok vesztenek, akik kevésbé. E nem szándékolt jövedelemredisztribúció a gazdaság egésze számára is jóléti veszteséget jelent, és különösen hátrányosan érinti a kiszolgáltatott társadalmi rétegeket (nyugdíjasok, munkanélküliek), melyek, nem tudják "áraikat emelni".

E bizonytalanságot jól illusztrálja a béralkuk folyamata. Mind a munkaadók, mind a munkavállalók a reálbér szintjében kívánnának megállapodni, de ugyanaz a reálbér más-más nominális béremelési igényt jelent az eltérő inflációs várakozások miatt.

Volatilis infláció mellett jó esély van arra, hogy nem az eredetileg elfogadott mértékben változnak a reálbérek. Így magasabb infláció esetén a munkavállalók járnak rosszul, míg a vártnál alacsonyabb infláció a tervezettnél magasabb reálbér miatt a vállalatok profitját csökkenti. Mindkét hatás egyformán káros, hiszen eltéríti a gazdaságot a szereplők által elfogadott optimális reálbérszinttől.

- Gazdasági kapcsolatok rövidülése: Az előre nem látható pénzromlás nemcsak a jövedelmek elosztását módosítja, de a vagyonok értékét is. Növekvő infláció a fix hozamú befektetések értékét csökkenti, különösen a hosszabb futamidejű eszközökét. Inflációs bizonytalanság mellett senki nem akar hosszabb távra kölcsönt nyújtani fix kamat mellett, hiszen egy esetleges jövőbeli magas árszínvonal-emelkedés erodálja a hitel értékét, veszteséget okozva a hitelezőnek. Ezért inflációs bizonytalanság mellett rövidebb futamidejű hitelek a jellemzőek a gazdaságban. Az egész gazdaság számára igen súlyos következménye van annak, hogy a magas inflációtól való félelem miatt a pénzügyi közvetítés mélysége csökken, a gazdasági szereplők nem tudnak hosszú távra tervezni, hosszú távú szerződéseket kötni, befektetéseket hosszú lejáratú hitelből finanszírozni.

Egy rövid példán könnyű illusztrálni, hogy a magas infláció hogyan nagyítja fel a volatilitás következményeit. Hasonlítsunk össze két gazdaságot. Az elsőben 1, a másodikban 5 százalék az inflációs várakozás, mindkettőben 3 százalék az ex ante reálkamat (4 és 8 százalék a nominális kamat), és az árdinamika volatilitása egyformán 10 százalék. Az első esetben ez 0,9-1,1 százalékos inflációt jelent, ami az ex post reálkamatot csak minimálisan (š0,1 százalékkal) térítheti el. Míg a második esetben az infláció 4,5 és 5,5 százalék között lehet, és így az ex post reálkamat 3-ról 2,5 százalékra csökkenhet vagy 3,5 százalékra nőhet. Jól látható, hogy azonos volatilitás mellett minél magasabb az infláció, annál jelentősebb károkat okoz a jövedelmek nem szándékolt elosztásával.

A gyakorlatban a pénzromlás szintje és az inflációs bizonytalanság nem független egymástól, a magas infláció egyben volatilis inflációt jelent, ez pedig bizonytalanságot szül. Ennek hatására az inflációs várakozások megemelkednek és heterogénné válnak.





>> Nemzetközi tapasztalatok az infláció költségeiről



Számos átfogó nemzetközi tanulmány (Körmendi-Meguires 1985, Selody 1990, Grimes 1991) bizonyította, hogy az árszínvonal-emelkedés és különösen az inflációs bizonytalanság az elmúlt évtizedekben szerte a világon fékezte a gazdaságok bővülését. Mind a fejlett, mind a fejlődő országok esetében egyértelműen kimutatható, hogy az infláció kedvezőtlenül hat a termelékenységre és így a gazdaságok növekedésére is.

Feldstein 1996-os tanulmánya arra a következtetésre jut, hogy az infláció 1 százalékos emelkedése a GDP 0,5 százalékos csökkenését okozná az USA-ban. A hasonló módszertannal elvégzett kutatás Nagy-Britanniában és Németországban is szignifikáns veszteséget mutatott, az eredmények eltérnek az adórendszerek közötti különbségek függvényében, így Németországban 1, Nagy-Britanniában 0,1 százalékos veszteséggel járna az infláció 1 százalékos emelkedése.

Egy kis, nyitott ország számára a fenti költségeken túl további hátrányai is vannak az inflációnak. A nemzetközi befektetők alacsonyabb kockázati prémiumot várnak el az alacsonyabb inflációjú országban. Így a térségben egy magas inflációjú országban még a reálkamatok is emelkednek az elvárt magasabb kamatprémium miatt.

A fenti elméleti és empirikus érvek alapján világos, hogy az infláció és az ezzel járó bizonytalanság káros a gazdaság számára. Igaz ez akkor is, ha a közvélemény számára - az infláció mérsékelt szintje miatt - a költségek nem is kézzelfoghatóak.

Ezért a világ legtöbb jegybankjához hasonlóan a Magyar Nemzeti Banknak is elsődleges célja, hogy a társadalmat megóvja az infláció költségeitől, a monetáris politika eszközeivel törekedjen az árstabilitás elérésére.

Nem öncél tehát az infláció csökkentése, a nemzetközi gyakorlat alapján egyértelmű, a monetáris politika leginkább az árstabilitás biztosításával tud hozzájárulni a társadalom jólétéhez, a gazdaság növekedéséhez.