BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kevesebb pénz a kis cégeknek

Elképzelhető, hogy jövőre az ideinél kevesebből kell gazdálkodnia a kis- és középvállalkozói célelőirányzatnak (kkc). Információink szerint a 2003. évi kkc keretétől függően 10-15 pályázatot hirdetnek meg a Széchenyi-terv keretében a mikro-, kis- és középvállalkozók (kkv-k) számára.

A jövő évi kkc forrása csökkenhet a Pénzügyminisztérium előzetes tervei szerint - értesült lapunk kormányzati forrásból. A gazdasági tárcánál már dolgoznak a kkv-knak szóló 2003. évi Széchenyi-tervi pályázatokon. Számuk a kkc keretének függvényében várhatóan 11-15 között lesz. Ezek elsősorban a szféra fejlődését és az EU-csatlakozásra való felkészülés előkészítését kívánják szolgálni. Az elképzelések szerint a támogatások formáját az elérendő célokkal összhangban határoznák meg.

A pályázati rendszerrel nem kívánják átvenni a tőke- és hitelpótlás szerepét. Cél, hogy a piaci folyamatokba kevésbé beavatkozva a vállalkozásokat alkalmassá tegyék a továbbfejlődésükhöz szükséges források bevonására.

Mindezek figyelembevételével visszatérítendő támogatást nyújtó pályázatok megjelenésére is számítani lehet jövőre - értesültünk.

A támogatási rendszer a tervek szerint igazodni fog a vállalkozói csoportok eltérő szempontjaihoz. A mikro- és kezdő vállalkozásokat például elsősorban információkkal, tanácsadással, képzéssel segítenék. Az üzleti élet régebbi szereplőinek tevékenysége pedig már személyre szabott projektekkel fejleszthető. Az állam olyan vállalkozókkal kötne partnerséget, akik korábbi tevékenysége, terméke, szolgáltatása a független minősítés szerint is elfogadható.

A kormány által megszabott célrendszerekbe (információellátás, modernizáció és együttműködés) sok minden belefér - vélik szakmai körökben. Ezek ugyanis a korszerű minőség- és környezetirányítási rendszerek, illetve a nemzetközi szabványoknak való megfelelés támogatásától a tőzsdei bevezetés előmozdításán, illetve a hálózatépítés és a beszállítói kapcsolat fejlesztésén át a faktoringügyletek támogatásáig széles skálát felölelnek. Így akár olyasmi is, mint a mikro-, kis- és középvállalkozások technikai korszerűsítését eredményező műszaki berendezések, gépek beszerzését támogató, a tavaly októberi indulását követően gyorsan népszerűvé vált, de május 21-i hatállyal felfüggesztett pályázat.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.