Egymásra mutogatnak a pártok az úgynevezett Demszky-ügyben. Miközben Demszky Gábor főpolgármester kampányfőnöke után megerősítette: úgy véli, hogy a budapesti szocialisták és a jobboldali pártok folyamatosan egyeztetnek, "mutyiznak" az ő leváltása érdekében, a két, hírbe hozott párt képviselői változatlanul tagadják a vádakat - ezek a "fejleményei" a vasárnapi, a főpolgármester kampányfőnökétől származó híreknek.

A Fidesz szerint Demszky Gábor nyíltan megzsarolta az MSZP-t azzal a céllal, hogy előre "lepacsizza" az önkormányzati választások végeredményét. A főpolgármester népszerűségvesztése miatt, ijedségében gyárt összeesküvés-elméleteket - fogalmaz tegnapi közleményében a Fidesz parlamenti frakciója és budapesti elnöksége.

Az MSZP elnöke, Kovács László és a budapestiek vezetője, Mandur László is úgy fogalmazott: minden alapot nélkülöz az az állítás, hogy az MSZP részéről bárki bármilyen alkut kötött volna. Hozzátették: semmiféle háttértárgyalásokat nem folytattak a párt vezetői Schmitt Pállal. (VG)