A büdzsé tervezetének újabb eleme módosulhat a koalíciós frakciók nyomására: a Világgazdaság információja szerint a szocialisták egy része túlzónak tartja a kormány azon elképzelését, hogy 2004-ig közel száz, a ciklus utolsó két évében pedig további 45 vállalat privatizációját bonyolítsák le. A költségvetési javaslat tervezete magában foglalja a privatizációs törvény módosítását, ami megnyitná az utat számos, eddig "védett" többségi állami tulajdonú cég magánosítása előtt is. A Fidesz már több ízben is tiltakozott számos vállalat, így többek között a Mol gázüzletága és a Nemzeti Tankönyvkiadó esetleges privatizációja miatt.
Burány Sándor pénzügyi politikai államtitkár szerint félreértés azzal támadni a kormányt, hogy garancia nélkül tenné pénzzé az állami vagyont. A kabinet most tárgyal a privatizációs stratégiáról, s folyamatosan konzultál a képviselőkkel. Erre még van is idő, hiszen ezen módosító javaslatokról csak december közepén kell szavaznia a T. Háznak.
Ám tény, egyelőre a privatizációval kapcsolatos koalíciós módosító javaslat nincs is a parlament asztalán. Annál többet tett viszont le az ellenzék. Így eshetett meg, hogy a múlt héten a mezőgazdasági bizottságban a szocialisták is támogattak egy fideszes javaslatot, hogy a privatizálandó cégek köréből javasolják kiemelni a Balatoni Halászati Rt.-t, a Tokaj Kereskedőházat, a Fertő Tavi Nádgazdaságot és a Herendi Porcelánmanufaktúrát. Az álláspontok kiforratlanságát jelzi, hogy a Balatoni Halászati Rt. esetleges privatizációjával kapcsolatos ellenzéki kérdésre Burány azt válaszolta: nem a társaság eladását, közhasznúvá alakítását tervezik. Orosz Sándor (MSZP), a mezőgazdasági bizottság tagja lapunknak elmondta, a testület múlt heti ülésén azt kérte a kormány képviselőjétől: ahelyett, hogy különféle lobbiérdekek nyomására kerüljön ki egy-két cég a "védett körből", adjanak tájékoztatást a képviselőknek arról, melyik vállalat eladásával mi a célja a kormánynak, hogy áll az egyes cégek magánosításának előkészítése.
A frakció valóban szűkíteni akarja a privatizálandó vállalatok körét, erősítette meg Veres János, a költségvetési bizottság szocialista tagja is. Mint mondta, ehhez nyilvánvalóan össze kell hangolni a politikai alkukat és célszerűségi szempontokat. Többek szerint ugyanakkor "kifoghatja a szelet" a privatizációs kört szűkíteni kívánó képviselők vitorlájából az, ha a kormány képviselői részletes tájékoztatást adnak elképzeléseikről. Hozzátették: ha László Csaba pénzügyminiszter hazatért Párizsból, megkezdődhet az egyeztetés, melynek során kiderülne a frakció számára, hogy pontosan milyen célból és indokok alapján készítette el a kormány listáját. (DG-TE)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.