Kína elszippanthatja a működőtőkét
A Kínában befektetett külföldi működőtőke összege az idén elérheti az 50 milliárd dollárt, a gazdasági növekedés üteme pedig várhatóan nyolc százalék körül fog alakulni. E látványos sikerekben oroszlánrésze van a legalább kétmillió vállalkozást számláló kínai magánszektornak, amely egyes becslések szerint immár a GDP 50-70 százalékát adja. Ez az arány minden bizonnyal tovább fog nőni, hiszen a "vörös kapitalizmus" modelljét építő kínai vezetés az állami cégek tulajdonrészeinek eladását sem tartja immár tabunak, sőt: Csiang Cö-min távozó pártfőtitkár a minap úgy fogalmazott, hogy hosszabb távon csupán a vállalatok elenyésző része marad teljesen állami tulajdonban. A reformok továbbvitele mellett a múlt héten lezajlott pártkongresszus küldöttei is hitet tettek azzal, hogy a központi bizottságba számos üzletembert is beválasztottak, a párt élére pedig az a Hu Csin-tao került, aki a kínai kommunisták "békés nemzedékváltását" testesíti meg.
A külföldi befektetők e reformok, illetve az országnak a Kereskedelmi Világszervezethez (WTO) történt tavaly decemberi csatlakozása fényében egyre nagyobb lehetőségeket látnak a kínai piacban, az ottani beruházást pedig egyenesen ellenállhatatlanná teszi az olcsó munkaerő. Utóbbiról érzékletes képet ad a Mercer tanácsadó cég nemrég közzétett összehasonlítása, amely szerint a bérköltségek a távol-keleti országban alig több mint egyhatodát teszik ki például a magyarországi szintnek. Az érdeklődés példátlan növekedésének köszönhetően az AT Kearney által közzétett tőkevonzási listát az idén először nem az Egyesült Államok, hanem Kína vezeti.
Ki fog ezek után Kelet-Közép-Európában, közelebbről Magyarországon beruházni, termelni? A multinacionális cégek máris sorra vonulnak ki a térségből - a Mannesmann nemrég magyarországi gyártókapacitása Kínába telepítése mellett határozott, a Philips pedig analóg termékeinek gyártását viszi oda, igaz, helyette digitális berendezések készülhetnek hazánkban.
Ezekből a jelekből azonban elemzők szerint nem szabad arra következtetni, hogy a befektetők "leírnák" Kelet-Közép-Európát, annál kevésbé, mivel a kínai gazdaság helyzete korántsem minden szempontból rózsás. A The Wall Street Journal Europe nemrég terjedelmes cikket közölt a gazdasági növekedés - előbb-utóbb az üzleti kilátásokat is beárnyékoló - társadalmi következményeiről. Az állami szektor leépülésével párhuzamosan nő a munkanélküliség és a szegénység, és a bizonytalan helyzetű munkások egyre gyakrabban nyúlnak a sztrájk fegyveréhez. Ennél is közvetlenebb veszélyt jelenthetnek a befektetők számára a kínai bankrendszerben uralkodó áldatlan állapotok. A rossz hitelek aránya elemzők szerint olyan magas (legalább 25-30 százalékos), hogy a növekedés lefékeződése esetén az 1997-98-as délkelet-ázsiaihoz hasonló pénzügyi válság alakulhat ki. A pekingi kormányzat 1998-ban már kénytelen volt egy több mint 32 milliárd dolláros mentőövet dobni a négy legnagyobb pénzintézetnek, a következő évben pedig 170 milliárdnyi kétes követelést állami adósságbehajtó társaságokhoz tettek át. A bankok hitelezési szokásai azonban nem sokat javultak azóta, továbbra is jellemző, hogy politikai vagy személyes összefonódások miatt eleve kilátástalan helyzetű állami cégekbe pumpálják pénzüket.
Több tényező is óvatosságra intheti tehát a befektetőket, de Magyarország versenyhelyzetének megítélése szempontjából talán nem is ezek a döntőek. Mint arra Matthew Sherwood, az Economist Intelligence Unit szakértője rámutat: a munkaintenzív iparágakban aligha lehet versenyezni Kínával, a nagyobb hozzáadott értékű termékek esetében azonban más a helyzet. Itt továbbra is jók térségünk esélyei, és az EU termelési láncába való szorosabb integráció ezeket várhatóan tovább fogja javítani. Egyszerűen nem ugyanazokért a projektekért versenyzünk, mint Kína - és ez rövid vagy középtávon aligha fog megváltozni.
