BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Röviden

Gyorsulhat az infláció az EKB szerint

Eugenio Domingo Solans, az Európai Központi Bank (EKB) igazgatótanácsának tagja szerint a következő hónapokban fennáll az infláció gyorsulásának veszélye, majd 2003 folyamán fokozatos lassulás következhet be. Az eurózóna országaiban jelenleg 2,3 százalékos az áremelkedés éves szinten számolt üteme, ami meghaladja az EKB által kívánatosnak tartott 2 százalékot. (Reuters)



Németország: lanyha konjunktúra

A német gazdasági és munkaügyi minisztérium arra számít, hogy az év utolsó negyedében is lassú lesz a növekedés üteme, így az év egészére 0,5, 2003-ra pedig 1,5 százalékos GDP-bővülést vár. Az ezzel egy időben nyilvánosságra hozott előzetes adatok arra mutatnak, hogy az EU legnagyobb gazdaságában október folyamán 0,4 százalékkal csökkent az árszínvonal, így az infláció éves mértéke 1,3 helyet immár mindössze 1,1 százalékos. (Reuters)



Erősödő bizalom az euró iránt

Szeptemberben az augusztusi 6,2 milliárd után 12,4 milliárd eurónyi értékű közvetlen és portfólióbefektetés érkezett az eurózónába, ami elemzők szerint jelentős részben megma-gyarázza az európai fizetőeszköz dollárral szemben tapasztalt erősödését. Az elmúlt évben ezzel ellenkező folyamatok játszódtak le: az eurózónából jelentős mennyiségű tőke áramlott ki, és az egységes valuta ennek megfelelően gyengélkedett a zöldhasúval szemben. (Reuters)



Berlin és Párizs cáfolja Berlusconi szavait

Berlinben és Párizsban egyaránt cáfolták az olasz miniszterelnök vasárnapi nyilatkozatát egy a stabilitási paktum értelmezése és alkalmazása tárgyában tartandó háromoldalú tanácskozásról (VG, 2002. november 25., 2. o.). A francia pénzügyminisztérium közölte, hogy a következő napokra nincs tervbe véve ilyen egyeztetés. Berlinben egy hasonló tartalmú nyilatkozatot azzal is kiegészítettek, hogy az adott témában a német kormány nem is tart indokoltnak külön tanácskozást. A költségvetés egyensúlyi pozícióját illetően mindhárom kormány kényes helyzetben van. (Reuters)



Lassítanák az energiapiaci liberalizációt

Francia- és Németország továbbra is ellenállást tanúsít az energiapiacok gyors liberalizálásával szemben, és törekszik annak a jogszabálynak a módosítására, amelynek nyomán például az EU árampiacát 2005-től teljesen szabaddá kellene tenni. Párizs továbbra is a fokozatos, 2007-től 2009-ig elhúzódó piacnyitást szorgalmaz, mégpedig a szolgáltatás minőségének és az ellátás biztonságának fenyegető romlására hivatkozva. Berlinben az erőművek és az elosztóhálózat kötelező szétválasztását szeretnék elodázni. (Reuters)



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.