BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

27 milliárd a közmédiának

A koalíció közel 27 milliárd forintos költségvetési támogatást kíván biztosítani jövőre a közszolgálati médiumoknak - derül ki a 2003. évi büdzséhez benyújtott kapcsolódó módosító indítványok egyikéből. A javaslat egyébként elébe megy a jövő keddi szavazásnak, ahol a Fidesz elutasítása miatt várhatóan elbukik a médiatörvényt érintő korrekciós javaslat, amely kiváltotta, illetve meghatározta volna az üzemben tartási díjak miatt kieső, jövőre mintegy húszmilliárd forintra taksált összeg biztosításának módját.

A szocialisták előzőleg négypárti egyeztetésre vitték a javaslatot, amely a médiatörvény módosításán keresztül tette volna lehetővé, hogy a központi költségvetésben biztosítsák rendszeresen, évről évre a meghatározott támogatást. A Fidesz a jogszabály komplex módosítását hiányolva tagadta meg hozzájárulását a változtatásokhoz. Miután ez így elbukni látszik, az MSZP javaslata szerint a költségvetés jövőre is az üzemben tartási díjat vállalja át, továbbá 6,8 milliárdot szán alaptőke-emelésre. Ezáltal a közmédiumok jóval több pénzből gazdálkodhatnak 2003-ban, mint az idén. A 2002-es büdzsé eredetileg 11,13 milliárd forintot irányzott elő a célra, amit utólag - az MTV-nek a jövő keddi szavazással juttatandó - 4,9 milliárddal egészítenek ki. (VG)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.