Elsősorban az erős exportkereslettel magyarázható a Reuters által közzétett eurózóna-beli beszerzési menedzserindex emelkedése. Az index a szeptemberi 48,9 és az októberi 49,1 után novemberben 49,5 pontot ért el. Ez ugyan még mindig a kritikus 50 pontos szint alatt van, ám elemzők rosszabb eredményre számítottak. Német-, Francia- és Olaszországban egyaránt javult a mutató. Az euróövezet nagyobb gazdaságai közül egyedül Spanyolországban - továbbá az övezeten kívüli Nagy-Britanniában - regisztrálták a pontszám romlását.
Az index összetevői közül az exportmegrendelések volumene immár a pozitív tartományban, 51 ponton áll, és különösen jó jel, hogy a legnagyobb uniós gazdaságban, Németországban az októberi 49,4-ről a 21 havi csúcsot jelentő 51,6 pontra emelkedett ez a részmutató. Az export húzóereje azonban ingataggá teszi az európai kilábalást, hiszen a további folyamatok nagymértékben függnek a világ más részein zajló folyamatoktól - figyelmeztetnek elemzők. A foglalkoztatási index szintén javult némileg, ám 46,3 pontos novemberi értéke azt mutatja, hogy továbbra is több állás szűnik meg, mint ahány új munkahely létrejön. A nyersanyagárak indexe (52,1 után 50,9 pont) lassuló áremelkedést mutat, ami általános vélekedés szerint tovább növeli annak valószínűségét, hogy az Európai Központi Bank e heti ülésén negyed- vagy félpontos kamatcsökkentésre szánja rá magát. A beszerzési menedzserindex alakulása a Financial Timesnak nyilatkozó szakértők szerint azt mutatja, hogy a legrosszabb hónapokon már túl van az európai ipar, ám a visszaesés végéről még nem lehet beszélni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.