Bush új arcokkal akar életet lehelni a gazdaságba
A terrorellenes harc, a világméretű katonai szerepvállalás, illetve a lappangó növekedési problémák együttesen vezettek a felszínen jól kitapintható makrogazdasági feszültségekhez, amelyek kezelésében Lawrence Lindsey főtanácsadó és Paul O'Neill pénzügyminiszter könnyűnek találtatott. A két ? a bajokért hibáztatott ? politikus valójában odáig sem jutott el, hogy az okok és okozatok bonyolult rendszerében valamiféle rendet teremtsen és prioritásokat jelöljön meg az elnök politikai Achilles-sarkává váló gazdasági problémák felszámolásának elkezdésére. Az általuk elért politikai súlytalanságot jelzi, hogy az elnök csütörtökön üzent O'Neillnek az alelnökkel, Lindseynek a Fehér Ház stábfőnökével, hogy hétfőn már be sem kell jönniük. A menesztett gazdasági főtanácsadó és pénzügyminiszter mindazonáltal illedelmesen megköszönte a "privilégiumot", hogy ilyen beosztásban szolgálhatta a nemzetet, arról a tehetetlenségről azonban mindketten illedelmesen hallgattak, amelyet a kényszerpályán mozgó amerikai gazdaság súlyos problémáival szemben éreztek.
A pénzügyminiszter menesztésének általános okaként a The Wall Street Journal azt jelöli meg, hogy "vergődött az adminisztráció által követni kívánt gazdaságpolitikáról szóló üzenet célba juttatásával". Az európai fül számára nem sokat mondó formulát kifejtendő a lap arra utal, hogy a pénzügyminiszter nem mutatott nagy lelkesedést egy új, nagy összegű, konjunktúraösztönző adócsökkentési program végrehajtásáért, mert jobban tartott a költségvetési hány újbóli duzzadása miatti felelősségtől. O'Neill később egy alkalommal elhatárolta magát az elnök által elhatározott és lassan formálódó, új fiskális élénkítő csomagtól. A Fehér Házban azzal sem aratott tetszést, hogy egy nyilatkozatában nem ellenezte a tavaly elfogadott, tízéves monstre adócsökkentési program demokraták által szorgalmazott visszavonását.
Némileg más körülményeket jelölnek meg Lindsey menesztésének okai között. A Fehér Ház stábjában állítólag már egy ideje kezdték szóvá tenni a korábban inkább az akadémiai berkekben jeleskedő politikus szétszórtságát, holott az ő posztján éppen nagyfokú koordinációs készségre lett volna szükség. Külön irritáció forrása volt, hogy egy nyilatkozatában 100-200 milliárd dolláros költségsávot rendelt az Irak elleni hadjárathoz, holott akkor még az elnök hivatalos álláspontként hangoztatta az offenzíva tényének eldöntetlenségét.
Egyes kommentátorok tudni vélik, hogy a két politikus menesztését már két héttel ezelőtt eldöntötték, így az lényegében véletlennek tekinthető, hogy a lemondásukat azon a napon hozták nyilvánosságra, amikor a munkanélküliségi ráta 6 százalékra ugrott. Mások felhívják a figyelmet a két év múlva esedékes elnökválasztásra, amelynek időpontjára rendbe kellene hozni a gazdaságot.
