BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Félidőben az evába jelentkezés

Kilenc napjuk maradt a kisvállalkozásoknak arra, hogy eldöntsék: élnek-e az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) adta lehetőséggel jövőre. Az egyéni vállalkozóknak nem csak az adózás mikéntjéről kell határozniuk december 20-ig. Nyilatkozniuk kell arról is, mekkora összeg után kívánnak jövőre tb-járulékot fizetni.

Még az evába jelentkezés előtt kell alaposan meggondolnia az egyéni vállalkozásnak, milyen feltételekkel választja a nyugalom adóját. A bejelentéssel együtt rögzíteni kell, ha a vállalkozó a minimálbérnél magasabb összeg után fizetne járulékokat. Ez a nyilatkozat legközelebb jövő ilyenkor korrigálható.

Leginkább a főállású egyéni vállalkozóknak kell megfontolniuk a bejelentendő járulékfizetési alap összegét. Az is érintett lehet, aki egyébként alkalmazott, s mellette úgynevezett többes jogviszonyúként folytat egyéni vállalkozói tevékenységet. A döntéshez érdemes figyelembe venni az egyéb helyekről származó kereset alapján levont járulékokat, illetve azt is, hogy a járulékfizetés nagysága kihat a majdani nyugdíj összegére is.

Csak azoknak az egyéni vállalkozóknak szükséges kitölteniük a járulékfizetés alapját firtató pótlapot, akik a minimálbért meghaladó járulékalap után kívánnak járulékot fizetni. A vonatkozó törvény értelmében ugyanis a főállású vállalkozónak legalább ekkora összeg után mindenképpen adóznia kell. Figyelni kell arra is, hogy legfeljebb az átlagkereset két és félszerese, jövőre évi 3,950 millió forint után lehet a tb-ellátást igényelni.

Mentesül a minimálbér utáni járuléktehertől az olyan vállalkozó, akinek egyidejűleg van legalább 36 órás munkaviszonya is, illetőleg közép- vagy felsőoktatási intézmény nappali tagozatán tanulmányokat folytat. Nekik az eva alapját képező jövedelem 4 százaléka után kell fizetniük a járulékokat. A kiegészítő tevékenységet folytató (nyugdíjas), ezen adózási formát választó egyéni vállalkozó az evaalapot képező jövedelmének 10 százaléka után fizet úgynevezett baleseti járulékot.

Ha a vállalkozás másképp nem nyilatkozik, akkor a főfoglalkozású egyéni vállalkozóknak a tárgyhónapot megelőző hónap első napján érvényes minimálbér alapulvételével kell a járulékfizetési kötelezettséget teljesíteni. A vállalt járulékalap az igazolt távollétek miatt nem csökkenthető.

Az egyoldalú nyilatkozatban vállalt magasabb összegű járulékalap után a tb-, az egészségbiztosítási és a nyugdíjjárulékot negyedévenként, a negyedet követő hónap 12-éig egyenlő összegű részletekben kell megfizetni.

Az evát választó társas vállalkozások továbbra is az általános szabályok szerint kötelezettek a járulék és az egészségügyi hozzájárulás megfizetésére. A változatlanságot az indokolja, hogy könyvelésükben kötelesek kimutatni a tag jövedelmét.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.