BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Röviden

Emelkedő üzemanyagárak

Két forinttal emeli a motorbenzin és a gázolaj árát a Mol Rt. szerdán. Az árváltozást a Mol a nemzetközi kőolajpiacokon dráguló kőolaj-, illetve termékárakkal magyarázza, amit erősít a forint kismértékű gyengülése a dollárral szemben. Szerdától a 91-es motorbenzin literjéért 221,50, a 95-ösért 224,50, a 98-asért 233,50 forintot kell fizetni. A gázolaj ára literenként 204 forint lesz. (MTI)



Lejáró SAPARD-határidők

Éjjel 24 óráig adhatták be a december 1-jei határidejű SAPARD-pályázatokat - tájékoztatta a távirati irodát Zöldréti Attila, a SAPARD Hivatal elnöke. December 1-jéig a gazdák a mezőgazdasági és a halászati termékek marketingjének fejlesztéséhez, illetve a vidéki infrastruktúra fejlesztéséhez, javításához igényelhettek uniós pénzeket. (MTI)



Összefognak a régió menedzserei

Közös rendezvények, akciók megszervezésével, a gazdaság különböző kérdéseivel kapcsolatos információk cseréjével kívánja a közép-európai régió érdekeit képviselni négy ország, Cseh-, Horvát-, Magyarország és Szlovénia az Európai Unióban. A Menedzserek Országos Szövetségének elnöke, Lepsényi István kezdeményezésére tegnap aláírt megállapodás eredményeképpen a partner országok a Menedzserek Európai Szövetségén keresztül közösen tudnak fellépni az unióban. Bejelentették még, hogy az idén harmadszor írta ki a Menedzserek Országos Szövetsége Az év fiatal menedzsere pályázatot, amelyet legutóbb Pozvai Zsolt (képünkön), a Door Training Central Europe Kft. ügyvezető igazgatója nyert meg. (VG)



Közműdíjak és hitelfelvétel

A budapesti közszolgáltatási és közüzemi díjak emeléséről és újabb hitelfelvételről is dönt a fővárosi közgyűlés december 12-ére tervezett rendkívüli ülésén. A közüzemi cégek által javasolt jövő évi szolgáltatási díjakat még elemzik a városháza szakértői. A javaslatok szerint a vízdíj kivételével az összes többi közműdíj a várható inflációnál nagyobb mértékben növekedne. A rendkívüli közgyűlésen döntés várható a 2-es metró felújításával összefüggő kérdésekről is. Ennek sokmilliárdos költségét jórészt abból az újabb EIB-hitelből finanszíroznák, amelyről szintén ezen az ülésen határoz majd a közgyűlés. (MTI)



Demonstrálnak a fogyatékosok

Demonstrációt tartanak a parlament előtt a fogyatékkal élők, ami egyben a fogyatékosok 2003-as nemzetközi évének megnyitása is lesz - közölte Göncz Kinga. Az egészségügyi és szociális tárca államtitkára biztosította az érintetteket képviselő szervezetek vezetőit, hogy az ideinél jövőre sem jut kevesebb költségvetési támogatás számukra, ám az Európai Unió mércéjével is jó esélyegyenlőségi törvény módosítása jelentős feladatot ró a minisztériumokra. Hegedűs Lajos, a Mozgáskorlátozottak Egyesületei Országos Szövetségének elnöke elmondta: tudni szeretnék, az egyes minisztériumoknál mekkora összeget különítenek el a fogyatékosoknak, s a mostaninál több munkahelyre lenne szükség. Úgy tartja: szükség lenne az ügyeiket koordináló kormánymegbízottra. (VG)



Munkabizottság versenyhelyzet-javításra

A Magyar Külgazdasági Szövetség (MKSZ) javasolja: a Külügyminisztérium vezetésével alakuljon munkabizottság, hogy az Európai Unióhoz való csatlakozás kapujában ne romoljon tovább vállalkozásaink versenyhelyzete. Sürgetik a kormány gazdaságpolitkai lépéseit, amelyek ellensúlyozni tudják a vállalatokat, vállalkozókat a forint erősödése miatt ért versenyhátrányokat. Az árfolyamveszteségek több milliárd forintos nagyságrendje nemcsak az export ellehetetlenüléséhez, hanem vállalatok csődhelyzetéhez vezet - áll az MKSZ állásfoglalásában. (VG)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.