Röviden
Zöld út a dohányreklám-tilalomnak
Az EU egészségügyi miniszterei elfogadták a rádióban, a nyomtatott sajtóban és az interneten megjelenő dohányreklámok betiltásáról rendelkező uniós direktívát, amely így hamarosan hatályba léphet. A televíziós reklámokat már korábban betiltotta az EU, a tagállamok pedig a közösségi minimumon túlmenően eddig is számos más korlátozást érvényesítettek. Az új jogszabály számos kiskaput hagy a dohánygyártók számára: a tilalom nem vonatkozik például a plakátokra, a mozihirdetésekre és az úgynevezett közvetett reklámokra sem. (Reuters)
Dániában is téma az euró
A dán kormánykoalíció megosztott az euró átvételéről szóló népszavazás megrendezését illetően: miközben a vezető erő, a liberálisok elutasítják egy ilyen referendum gondolatát, a kisebbik koalíciós partner, a konzervatívok szívesen kikérnék a lakosság véleményét. A legfrissebb felmérések szerint a dánoknak immár 58 százaléka támogatja az egységes fizetőeszköz átvételét, és a referendum kitűzése irányában hat a svéd kormány minapi döntése is az euró ottani bevezetéséről határozó népszavazás kiírásáról. (EUobserver)
EU-intő Olaszországnak?
Az Európai Bizottságnak figyelmeztetnie kellene Olaszországot a deficit kedvezőtlen alakulása miatt - vélekedik Jürgen Stark, a német központi bank alelnöke, akit az uniós stabilitási paktum egyik szülőatyjaként tartanak számon. Stark aggasztónak tartja, hogy Róma egyszeri bevételekkel javítja büdzsészámait annak érdekében, hogy a paktumban előírt deficitküszöb alatt maradjon. (Reuters)
Svájc nem enged a banktitok ügyében
Svájcnak jogában áll védelmezni a banktitkot az európai uniós szomszédai részéről észlelhető nyomással szemben - véli Pascal Couchepin gazdasági miniszter. Brüsszelnek ugyanakkor mind több fejfájást okoz az a 3400 milliárd dollárra becsült betétállomány, amely a banktitok védőernyője mögött Svájcban rejtőzik. Ezért már hónapok óta próbál megegyezni Bernnel a banktitok feloldásáról, ám alig látszik esély arra, hogy - miként tervezte - az év végéig meg is tud állapodni az országgal. (Reuters)


