Csendes államfők, aktív periódusok
Sokáig úgy tűnt, duplázással hozza vissza a köztudatba az elnöki politikai vétót Mádl Ferenc államfő: a szociális törvénycsomag parlamentnek való visszaküldését követően az elnök az utolsó pillanatig kivárt a büntető jogszabályok módosításának aláírásával is, végül az általa felkért szakértők véleménye alapján adott szabad utat a jogszabály-módosítás kihirdetésének. (A statisztika már feljegyez egy ilyen esetet Mádl Ferenc neve mellé, de akkor egy technikai okokból bekövetkezett szövegezési hiba miatt került sor visszaküldésre.) Aligha vitatható, hogy a megfontolásra visszaküldés alapvetően politikai döntést igényel az elnök részéről.
Az alkotmány a parlament által elfogadott törvényekkel kapcsolatosan két lehetőséget biztosít az államfőnek. Míg az Alkotmánybíróság előzetes normakontrollra való felkérése szakmai kifogások esetén merülhet fel, addig a visszaküldésre olyan esetekben kerülhet sor, amikor ugyan az adott jogszabállyal kapcsolatban az elnök szerint a mindenkori kormánytöbbség helytelen döntést hozott. Az elnököt egyébként semmiféle "kvóta" nem korlátozza, azaz ad abszurdum elképzelhető lenne az is, hogy valamennyi törvényt viszszaküldi megfontolásra, ezzel mintegy obstruálva a parlamenti munkát.
A politikai vétó intézménye hordoz magában veszélyeket más vonatkozásban is - véli Török Gábor politológus. Az alkotmány szerint a nemzet egysége felett őrködő elnök ugyanis köny-nyen abba a helyzetbe kerülhet, hogy a parlamenti többség egyszerűen leszavazza, ez pedig aligha építi az intézmény tekintélyét. A szakértő szerint korai lenne azonban bármit is mondani arról, az elmúlt hetek történései azt jelzik-e, hogy Mádl Ferenc aktívabb szerepvállalásra készül. Török Gábor szerint az ellenzék pillanatnyi gyenge helyzetében ennek akár politikai racionalitása is lehet, ám könnyen lehet, hogy csak egy epizódról van szó. Fricz Tamás politológus ugyancsak korainak vélné bármiféle következtetés levonását, szerinte az elnök lépései egyelőre sokkal inkább egy általa korábban is nyíltan vállalt értékvilág melletti kiállásból és nem pártpolitikai megfontolásokból fakadnak. Tény ugyanakkor - teszi hozzá -, hogy az Orbán-kormány alatt "különösebben nem észrevehető elnök" aktívabb lett az elmúlt időszakban. Ez azonban nemcsak az említett törvényjavaslatok kapcsán, hanem több esetben a pártok közötti konszenzuskeresésre irányuló lépéseiben is megfigyelhető volt. Semmiképpen sem beszélhetünk azonban az 1990-94-es időszak pandanjáról - hangsúlyozta.
A két szakértő egyetért abban: a harmadik magyar köztársaság elmúlt 12 évében az államfői aktivitást nem az államfői ciklusok, hanem leginkább az határozta meg, hogy az elnök értékrendjéhez közeli vagy azzal ellentétes parlamenti többség és kormány vezette-e az országot. Noha az Ellenzéki Kerekasztalnál folytatott tárgyalásokon és az új alkotmány kidolgozásánál kompromisszum övezte a parlament által választott "gyenge elnöki" modellt, ez az első ciklusra volt a legkevesbé jellemző. Részben annak is köszönhetően, hogy az MDF-SZDSZ paktum a kormány(többség) mozgásterének kibővítéséért cserébe az államfői posztot juttatta a legnagyobb ellenzéki pártnak, megtörve az el sem kezdett gyakorlatot, miszerint - leegyszerűsítve - a mindenkori többség választ elnököt. Göncz Árpád az első négy évben a kormányzati hatalom ellensúlyaként működött, szerepe egyebek között a médiaelnökök kinevezésében nagyon komolyan felértékelődött. Az elnök első ciklusának utolsó és második ciklusának első három éve alatt, 1994-98 között az MSZP-SZDSZ koalíció idején Török Gábor szavai szerint már szimbolikussá vált az államfői szerepkör, "a támogató, finom együttműködés" volt jellemző a koalíció és az elnök viszonyára. Fricz Tamás szerint az elnök "látványosan visszazuhant a gyenge szerepkörbe". Mégis erre az időszakra datálható két politikai vétó is: az elnök a privatizációs és a képviselői összeférhetetlenséggel kapcsolatos - egyébként a koalíción belül is vitatott - törvények újbóli megfontolását kérte. Az 1998-2000 közötti időszakban Göncz Árpád mellett újból jobboldali többség kormányzott, ez azonban már nem változtatott a szimbolikus szerepfelfogáson: az elnök egy ízben kért előzetes normakontrollt, a szervezett bűnözés elleni törvénycsomag kapcsán azonban éppen a kormány kérte fel erre a lépésre. A szimbolikus szerepfelfogás jellemezte Mádl Ferenc "tanulóéveit" is, sőt, a Fidesz vezette koalíció idején inkább azért érte kritika az államfőt, mert - elsősorban az akkori ellenzék szerint - túlontúl is visszafogott volt olyan kérdésekben, amelyekben akár véleményt is nyilváníthatott volna.
