Harmincszázalékos díjemelés?
Átlagosan 30 százalékos díjemelést ajánl a belföldi árufuvarozóknak költségeik idei növekedése miatt a Fuvarozó Vállalkozók Országos Szövetsége (Fuvosz) - nyilatkozott lapunknak Peredi Péter. A szövetség főtitkára szerint ezzel is csak az európai uniós országok belföldi árufuvarozási díjának 60-62 százalékát lehetne elérni. A helyzet már csak azért is ellentmondásos, mert a korszerű járműért, az üzemanyagért, az energiáért, az autópályáért és az egyéb járulékos költségek fejében legalább ugyanannyit, ha nem többet kell fizetni Magyarországon, mint Nyugat-Európában. Peredi Péter külön kiemelte, hogy folyamatosan nő az üzemanyag ára és emelkednek a parkolási és a sztrádadíjak is.
A megrendelők közül ugyanakkor sokan tiltakoznak az ellen, hogy az autópályadíjat beépítsék a fuvardíjba. Peredi Péter az erről időközben megkezdett tárgyalásokra hivatkozva konkrétumot nem árult el.
A belföldi árufuvarozó vállalkozók számára kedvezőtlen hatásokkal bír az adótörvény módosítása is, hiszen szolgáltatásuk áfakulcsát 12 százalékról 25-re emelték. Problémát jelent, hogy a végfelhasználók egy része nem tudja visszaigényelni az áfát. Ez a fuvarozók költségét automatikusan 13 százalékkal növeli a korábbiakhoz képest, ami óhatatlanul megdrágítja a szolgáltatást.
A Fuvosz főtitkára nehezményezi, hogy a kis- és középvállalkozói kategóriába tartozó közúti árufuvarozók járműbeszerzési pályázatát - amelyet tavaly májusban forráshiány miatt függesztettek fel - az idén egy 2001. évi kormányhatározatra hivatkozva nem indítja újra a gazdasági tárca. Az uniós jogharmonizáció jegyében született, több mint egyéves támogatásszabályozási rendelet - eltekintve a kivételes esetektől - kizárja a fuvarozó vállalkozásokat az állami támogatásokból.
Karmos Gábor, a NIT-Hungary szervezeti igazgatója a fentiek kapcsán kifejtette lapunknak: mivel tagjaik főleg nemzetközi, illetve belföldön ipari és kereskedelmi forgalmat bonyolítanak le, egy év "haladékot" kaptak. Így az idén még le tudják vonni az autópálya- és a parkolási díjak áfáját. Kezdeményezik, hogy ez a lehetőség a jövő évre vonatkozóan is megmaradjon. A szakember az idei nettó sztrádadíjak kapcsán nem fogalmazott meg kritikát. A NIT-Hungary elve - mondta -, hogy a használó fizesse az üzemeltetés és a fenntartás költségeit. Az építést pedig állami feladatnak tekintik, aminek költségeihez a fuvarozók - például az üzemanyag adója révén - nagymértékben hozzájárulnak.
Karmos Gábor szerint a díjemelés "fájdalmas ugyan, de elvszerű". A szakembernek az a véleménye, hogy egy jól dolgozó fuvarozó vállalkozónak a sztrádahasználat drágulása nem jelenthet elviselhetetlen terhet. A szervezeti igazgató ezzel ellentétben ésszerűtlennek tartja a gépjárműadóban bekövetkezett változást, amellyel megnyirbálták a korszerű gépjárművekre adott adókedvezményeket. Karmos Gábor leszögezte: igazságtalan azokat sújtani, akik korszerűsítettek.


