Még teher az új tagok gazdasága
A lisszaboni folyamat alakulásáról kedden közzétett bizottsági jelentés a leendő bővítés kapcsán azon alapvetésből indul ki, hogy a "tízek" felvétele az unióba közép- és hosszabb távon jelentős lökést adhat a közösség gazdasági teljesítményének, alapot teremtve a növekedési képesség fokozására.
A brüsszeli anyag szerint ugyanakkor a lisszaboni stratégiához történő felzárkózás komoly kihívást jelent majd valamennyiük számára, s amíg erre sor kerül, bekapcsolódásuk az EU életébe az eddig meglévő összképen is több területen rontani fog. A jelentés utal arra, hogy a vásárlóerőben kifejezett egy főre jutó GDP a csatlakozó tagjelöltek átlagában - igaz, ezúttal Bulgáriát és Romániát is számítva - az uniós átlag 45 százalékát éri csak el.
Mindez egyebek között azt fogja eredményezni, hogy a kibővített unión belüli különbségek nagymértékben nőnek majd: a népesség legszegényebb és leggazdagabb 10 százaléka között kétszer akkora lesz a GDP-ben kifejezett távolság, mint jelenleg, és a lakosság több mint negyede olyan régióban fog élni, ahol az egy főre jutó GDP az EU-átlag 75 százaléka alatt van.
Némileg csökken majd a foglalkoztatási szint is: a bővítés utáni mértékét 62,6 százalékra becsülik a jelenlegi 64-65 százalékos szinthez képest. Még kedvezőtlenebb, hogy a tagjelölteknél a munkavállalókra vetített átlagos teljesítmény 1995 óta valamelyest még csökkent is - miközben a jelenlegi tagok körében növekedett -, más kérdés, hogy e téren különösen nagy a szórás például a 83 százalékos Ciprus és a 33 százalékos Lettország között (Magyarországé 2001-ben a jelentés szerint mintegy 58 százalékos volt).
A munkanélküliséget tekintve a most belépő jelöltek közül öten is a jelenlegi EU-átlagot meghaladó mértékű rátát mutatnak, közülük Szlovákia és Lengyelország a 20 százalék közelében mozog, Lettországban és Litvániában 12 százalékot meghaladó az állástalanok aránya, szemben a 8 százalék alá szorított uniós átlaggal. (A 6 százalék alatti magyar adat - az 5 százalékos Ciprus után - a második legjobb a mezőnyben. Némileg ront ugyanakkor a magyar eredményen, hogy 2002-ben a tagjelöltek közül itt volt a legmagasabb - 16,5 százalékos - a "munka nélküli háztartások" aránya, szemben a 12,1 százalékos közösségi átlaggal.)
A magyar adottságok egyértelmű bírálatának fogható fel ugyanakkor annak felemlegetése, hogy a munkaerőt sújtó adóteher Magyarországon az egyik legmagasabb: 2001-ben 49,5 százalék volt, szemben például a másik végletet jelentő ciprusi 17 százalékkal.
A lisszaboni folyamat egyik kulcstényezőjének számít az "élethosszig tartó képzés" általánossá tétele, valamint a kutatás-fejlesztésre fordított GDP-hányad növelése. A tagjelölteknél ma még mindkét tekintetben jelentős az elmaradás. A felnőttképzés aránya Magyarországon és Litvániában volt a legalacsonyabb (3,3 százalék), szemben a 8,4 százalékos EU-átlaggal. Kutatás-fejlesztésre közösségi szinten a GDP csaknem 2 százalékát költötték, mindez a jelölteknél az 1 százalékot sem érte el. Brüsszelben meg aggasztóbbnak tartják, hogy amíg az EU-országokban nőtt az ipari szektor által közvetlenül finanszírozott k+f kiadások aránya, addig a tagjelöltek többségénél ez még csökkent is, és változatlanul a finanszírozás harmadát sem éri el (az átlag az Európai Unióban valamivel 50 százalék fölött van, és a kétharmados arány elérése a cél). Mindez a szakértők szerint azért gond, mert állandósíthatja a fennálló fejlettségi szakadékot.
Magyarországra nézve is kedvező adatként említették ugyanakkor, hogy 2001-ben az információtechnológiára költött GDP-hányad elérte a 9 százalékot, amivel - Csehországgal együtt - messze a többi jelölt előtt járt. Emellett Magyarországon és Észtországban úgymond "drámai módon" növekedett a csúcstechnológiai export aránya 1995-2000 között (évi 3 százalékkal). "Mindez némi reménynyel kecsegtet a jövőre nézve" - zárul a bizottsági jelentés tagjelölt országokkal foglalkozó része. (FGy)
