Újabb klónozott emberek?
Brigitte Boisselier, az amerikai Clonaid vezérigazgatójának állítása szerint pénteken megszületett az intézete által előállított második klónozott ember, februárra pedig további három emberi klón világrajövetele várható. Az első, állítólagosan december 26-án megszületett klónozott ember genetikai vizsgálatát még nem végezték el, és sok tudós kételkedik a bejelentés igazságában. A Clonaid a raeliánus vallási szektához kötődik, amely szerint az embert földönkívüliek hozták létre, klónozással. (Bloomberg)
Maradnak az eurózóna kamatai
A megkérdezett közgazdászok egyöntetű véleménye szerint csütörtöki tanácsülésén az Európai Központ Bank változatlanul hagyja három éve legalacsonyabb kamatlábait. A ráták megemelésére legalább a harmadik negyedévig nem is lehet számítani, további mérséklés viszont az Egyesült Államok gazdasági teljesítményétől függően elképzelhető. (Bloomberg)
Vélemény az iraki háború hatásairól
A Raiffeisen Zentralbank szerint az Egyesült Államok készülődése az esetleges iraki háborúra az év elején a tavalyi mélypontokra veti vissza a részvénypiacokat, az olajárak emelkedéséhez vezet, és megingatja a fogyasztók bizalmát. A háború alatt azonban megfordul a helyzet, és a piacok az amerikai győzelem feltételezése nyomán fellendülnek. A hordónként akár 35 dollárra is felszökő olajár már az év második negyedében 23 dollár körül stabilizálódhat, jelentős lökést adva a konjunktúrának. (MTI)
Szófia gyorsítaná az uniós csatlakozást
Szolomon Passzi bolgár külügyminiszter azt mondta, hogy országa megpróbál a koppenhágai csúcson 2007-re kitűzött dátumnál hamarabb felvételt nyerni az EU-ba. Szófia 2003. július 1-jére tervezi az előcsatlakozási tárgyalások lezárását, mert azok elnyújtása csak rosszabb feltételeket eredményezne. (EUobserver)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.