Röviden
Változatlan francia fogyasztói bizalom
Elemzők kedvező jelként értékelik, hogy a gazdasági lassulás ellenére nem változott decemberben a novemberben -17-en álló fogyasztói bizalmi index, amely annak 1987-es bevezetése óta szinte folyamatosan a negatív tartományban van. A fogyasztói kiadásoknak a gazdaságot támogató hatásában reménykedő közgazdászok mellett azonban egyesek arra figyelmeztetnek, hogy a bizalmi index nem mindig tükröződik a háztartások költekezésében, és az iraki háborúval kapcsolatos félelmek, valamint az Egyesült Államok gazdasági teljesítménye továbbra is komoly bizonytalansági tényezőt jelent. (Reuters)
Elbizonytalanodó török piacok
A török piacok visszaeséssel reagáltak Abdullah Gül miniszterelnök bejelentésére, amely szerint összesen 3 ezer milliárd lírával (1,8 milliárd dollár) emelik meg a nyugdíjakat. Elemzők szerint Gül nem adott teljes körű magyarázatot arra, hogy a lépést hogyan egyezteti majd össze a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötött 16 milliárd dolláros megállapodással, amelynek teljesítését egy iraki háború hatásaival kapcsolatos félelmek miatt már amúgy is veszélyben látják. (Reuters)
Befektetésvonzó körúton a belga kormányfő
Guy Verhofstadt belga miniszterelnök Németországot, az Egyesült Államokat és több ázsiai országot érintő körútra indult, hogy előmozdítsa a külföldi beruházásokat országában. Verhofstadt el szeretné oszlatni azokat a hiedelmeket, hogy Belgium drága hely a vállalkozások számára, miután az idén életbe lépett törvényi módosítások nyomán az átlagos társasági adó 40,2-ről 34 százalékra csökkent. (Reuters)


