BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Stabil a főváros gazdálkodása

Budapest 2002-ben is megőrizte pénzügyi stabilitását; az önkormányzat biztosította intézményeinek működőképességet - derül ki a főváros összegzéséből. A beruházások, felújítások teljesítése azonban ismét jelentősen elmaradt a tervezettől.

A főváros a múlt esztendőben 335 milliárd forinttal gazdálkodott, ami 17,5 százalékkal több az előző évinél. Ebből az állami hozzájárulások és támogatások 87 milliárd forintot tettek ki, a saját bevételek pedig meghaladták a 142 milliárdot. A saját bevételek legnagyobb tétele az iparűzési adó: a tavaly év végi várakozások szerint a tervezett 109 milliárd forinton túl 1,5 milliárdos többlettel számolhatnak a budapesti önkormányzatok. A helyi adókat ugyanis megosztják a főváros és a 23 kerület között. Az iparűzési adóból a fővárosi önkormányzat mintegy 54 milliárd forint bevétellel számolhat. A budapesti forgalom visszaesése következtében az idegenforgalmi adóból a tervezett 680 millió forintnál valószínűleg kevesebb folyt be.

A város 185 milliárd forintot fordított mintegy 250 intézménye működtetésére. Felhalmozási kiadásokra 101 milliárd forintot terveztek, ám novemberig alig 40 milliárd forintot fizetett ki az önkormányzat fejlesztésekre, a 20,6 milliárdos felújítási keretből pedig 7,6 milliárd forintot használt fel. A korábbi években hasonló volt az arány. Jellemző, hogy a tervezett beruházások mintegy fele átcsúszik a következő évekre. Ennek okát egyrészt az 1997-ben kirobbant városházi vesztegetési botrány után bevezetett fővárosi közbeszerzési szabályozás hosszadalmasságában, másrészt az előző kormány Budapestet sújtó intézkedéseiben látják a város vezetői.

A tavalyi év legjelentősebb útépítése a budai Bartók Béla út teljes felújítása volt, amire 13 milliárd forintot fordított az önkormányzat. A rekonstrukciót a tervezett 4-es metróhoz szükséges létesítmények figyelembevételével oldották meg. Szintén a jelentős munkák közé tartozott a Hungária körúti felüljáró, a Dózsa György út, a Ferihegyi gyorsforgalmi út, illetve az 5-ös és a 6-os út átépítése.

A főváros halaszthatatlan nagyberuházásainak elindításához újabb kedvező kondíciójú hiteleket kap az Európai Unió bankjától. Az Európai Beruházási Bank (EIB) tavaly ősszel döntött arról, hogy 370 millió eurós hitelkeretet nyújt a fővárosnak. Ezt az összeget a 2-es metróvonal rekonstrukciójára, új nagykörúti villamosok vásárlására, illetve oktatási, egészségügyi és szociális fejlesztésekre, valamint városrehabilitációra fordítja az önkormányzat. Emellett az EIB kinyilvánította, hogy a 4-es metró építésének finanszírozásába is hajlandó beszállni. A bank és a főváros először 1998-ban kötött megállapodást egy 110 millió eurós kölcsön felvételéről infrastrukturális beruházásokhoz. A lehíváshoz szükséges állami garanciavállalást azonban az Orbán-kormány megtagadta. Budapestnek kereskedelmi banki garanciát kellett vennie, így léphetett tavaly hatályba a hitelmegállapodás. Emellett a főváros 130 millió eurós szindikált hitelt is vett fel tavaly év végén további fejlesztésekre. (KÁ)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.