Váltásra készülnek a világ legnagyobb jegybankjai

Egyre több közgazdász véli úgy, hogy fel kellene áldozni valamicskét az inflációból a növekedés érdekében. A jegybankok élén történő váltástól pedig azt remélik, hogy még mindig szigorú, de kevésbé infláció-központú monetáris politikára lesz kilátás a jövőben.

Az Európai Központi Bank (EKB) élén júliusban - a franciák végre megnyugodhatnak, és egy ideig ismét abba az illúzióba ringathatják magukat, hogy ők az európai gazdaság meghatározó szereplői - a holland Duisenberget a francia Jean-Claude Trichet váltja. Mindez persze csak akkor történhet meg, ha Trichet a bíróság előtt is tisztázza magát a Crédit Lyonnais könyvelési botrányában vállalt szerepét illetően.

Japánban Masaru Hayami már márciusban távozik a Bank of Japan éléről, nem éppen irigylésre méltó feladatot hagyva utódjára. Londonban pedig szintén júliusban veszi át a hatalmat Mervyn King a monetáris irányítás élén.

A mostani gazdasági helyzetben a jegybankelnökök többsége elmondhatja magáról, hogy sikeresen végezte munkáját - ez leginkább a két európaira és Greenspanre érvényes -, hiszen az inflációt sikerült alacsony szintre szorítaniuk és Amerikában még a munkanélküliség sem aggasztó (bár ezen a téren még változhat a helyzet egy év alatt).

Ugyanakkor régen érte annyi kritika az európai monetáris politikát - talán mert nem is volt korábban központosított monetáris politika -, mint Duisenberg elnöklése idején. Az EKB holland elnöke már működése elején igyekezett mindenki tudtára adni, hogy egyáltalán nem befolyásolható. Az euró két és fél éves esése alatt is mindvégig kitartott saját elképzelései mellett, többé-kevésbé betartotta az EKB által követett monetáris politikai rendszer szabályait. Ilyen értelemben tehát feladatát végrehajtotta, viszont cserébe nyakába varrják a felelősséget az európai növekedés lelassulásáért és a német gazdaság recesszió közeli állapotáért. Igaz, hogy az írek és más kisebb tagországok örömmel vették, hogy nem csökkentette az ECB irányadó kamatát, de az ő véleményük közösségi szinten kevéssé számít.

Duisenberg vezetése alatt többnyire passzív monetáris politikát folytatott az EKB, szinte nem akadt olyan alkalom, amikor a piac elé menve meglepő lépéssel igyekezett volna befolyásolni a gazdasági folyamatokat. Az EKB kommunikációja is nagy viharokat kavart a piacon, sokan teljesen elhibázottnak tartják Duisenberg kommunikációs stratégiáját, ha egyáltalán létezik olyan.

Nagy-Britanniában szakmailag egy jóval elismertebb jegybankelnök irányítja a Bank of Englandet. Sir Edward Alan John George 1993 júliusa óta áll a központi bank élén. Elnöksége alatt állt át - az emlékezetes Soros György-féle fontakciót követően - a BoE az inflációs célkitűzés rendszerére, utána pedig - meglehetősen későn -, 1998-ban törvénybe is foglalták a jegybank függetlenségét. George az utóbbi időben minden fronton jobban szerepelt európai kollégájánál. A brit gazdaság valamivel jobban teljesít, mint az európai, és az inflációs célt is - ami ugyan nem 2, hanem 2,5 százalék - sikerült a legtöbbször teljesíteni. Az angol gazdasággal kapcsolatosan megfogalmazott leggyakoribb kritika inkább az erős font politikáját érte. Nagy változásokra talán nem számíthatunk Londonban, hiszen Mervyn King jelenlegi alelnök a jegybank szerepéről és kiszámíthatóságáról nyilatkozva korábban azt mondta: "A mi feladatunk, hogy unalmasak legyünk."

Alan Greenspan, akinek a neve szinte fogalommá vált a nemzetközi tőkepiacokon, várhatóan jövőre távozik a Fed éléről, utódja egyelőre még nincs kijelölve. Greenspan abban a szerencsés helyzetben volt hosszú évekig, hogy a gazdaság soha nem látott mértékben növekedett. Igaz, sokan részben az ő hibájának is tulajdonítják az amerikai gazdaság 1990-es évek eleji recesszióját. Az 1987-ben a Fed élére került Greenspan az inflációtól való félelmében folyamatosan emelte a kamatokat, másfél év alatt 4 százalék körüli szintről 9,75 százalékig. Majd, amikor látta, hogy megállt a gazdasági növekedés, elkezdte rohamosan csökkenteni a kamatszintet. Az elmúlt 2-3 évben pedig valami hasonlót láthattunk.

A részvénypiaci buborék miatt szintén sokat kritizálták a Fedet, Greenspan azonban annyival elintézte a dolgot, hogy az a sikeres monetáris politika kellemetlen mellékhatása.

Fed-szakértők szerint Greenspan mindig keresztülviszi akaratát, így gyakorlatilag egy személyben irányítja az amerikai monetáris politikát. Távozása ezért nagy űrt hagyhat maga után, bár ez érinti legkevésbé a közgazdászok várakozásait, hiszen a Fed eddig sem inflációs célkitűzést alkalmazott. Az amerikai monetáris politika elsődleges célja a lehető legnagyobb foglalkoztatottság melletti árstabilitás és a növekedés fenntartása.

Paradigmaváltásra tehát nem kell számítani a monetáris politikában. Az is lehet, hogy olyan elnök kerül az EKB élére - hogy ez Trichet lesz-e, vagy sem, az majd a Crédit Lyonnais-ügy tárgyalása során elválik, bár fontos megjegyezni: Chirac húzásainak köszönhetően nem nagyon van más jelölt -, aki valamivel növekedéspártibb, mint Duisenberg, vagy éppen jobban befolyásolható. Washingtonban még az is elképzelhető, hogy Greenspan marad, hiszen nincs hír utódról.