BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A vállalati nyereség látja kárát

Decemberben a belföldi ipari termelői árak 0,3 százalékkal nőttek novemberhez képest, az exportárak ugyanakkor 0,8 százalékkal mérséklődtek. Az idei év első adatai körül nagy a bizonytalanság.

A hagyományoknak megfelelően alakultak az ipari árak az év utolsó hónapjában. Novemberhez viszonyítva a belföldi termelői árszint kismértékben, 0,3 százalékkal nőtt, az exportértékesítési árak 0,8 százalékkal estek decemberben. A kivitel esetében az árfolyammozgás, a behozatalnál pedig az üzemanyagár alakulása magyarázza a változást.

A két indexnek eltérő jelentése van: az exportárak csökkenése ugyanis kizárólag a vállalati nyereségre van hatással, a belföldi árszint viszont az inflációt befolyásolja. Januárban előbbi feltehetően kedvezően alakult, hiszen gyengült a forint.

A hazai pénzromlás szempontjából jól alakult a tavalyi év vége. Ennek oka, hogy a külső olajársokkot leszámítva nem mutatkozott a kínálati oldalról inflációs nyomás. Az élelmiszeriparban félszázalékos árcsökkenés következett be, ami utólag is igazolta a decemberi inflációs adatot.

A tavaly decemberi fogyasztói áralakulás ugyancsak az élelmiszerárak miatt okozott kellemes meglepetést. Az idei év első adatait illetően nagy a bizonytalanság, hiszen január hagyományosan a fontos árazási döntések időszaka. Az áremelésekre különböző tényezők hatnak: például a magas bérkiáramlás, az erős hazai valuta, a világpiaci bizonytalanság.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.