Megsegítendő önkormányzatok
A költségvetés módosítását javasolja a Fidesz azon önkormányzatok megsegítése érdekében, amelyek a Mol iparűzésiadó-túlfizetésének visszautalásával kerülnek nehéz helyzetbe - mondta a Világgazdaságnak Szíjjártó Péter. A képviselő benyújtott törvényjavaslata értelmében a központi költségvetés általános tartaléka terhére kellene 2,5 milliárd forintot a Belügyminisztériumhoz átsorolni, a támogatás igénylésének és folyósításának módjáról pedig a belügyi és a pénzügyi tárcának május 31-ig kellene tájékoztatást adnia a helyhatóságoknak. A Fidesz kezdeményezi Lamperth Mónika meghallgatását is az ügyben.
A belügyminiszter az önkormányzati érdekszövetségek és a Pénzügyminisztérium segítségét kéri az ügy kapcsán. A tárca tegnapi közleménye szerint Lamperth Mónika felkéri László Csaba pénzügyminisztert, hogy a tárca szakértői soron kívül készítsenek számításokat arról: milyen hatással volt és lesz a hátrányos helyzetbe önhibájukon kívül jutott településekre ez a hiba.
Jauernik István (MSZP) szerint a probléma fennáll, a rendezésre azonban más módon kell megoldást találni. A képviselő szerint szerencsés lenne, ha a jelentősebb összegekkel tartozó önkormányzatok esetében egységes megoldás születne a Mol és a helyhatóságok között, illetve ha a cég "szerepet vállalna az okozott pénzügyi probléma megoldásában".
Az összesen több mint kétszáz önkormányzatnak mintegy 2,3 milliárd forint többletet befizető Mol valamennyi érintett helyhatóságot megkereste már, és a tárgyalások is megindultak - jelentette ki Felkai György, a cég kommunikációs igazgatója. A cég elsősorban azon mintegy 30 település ügyére koncentrál, ahol a túlfizetés jelentős mértékű volt, ennek összege ugyanis számos esetben mindössze néhány ezer forintra rúg. (Információink szerint Százhalombatta, Budapest és Algyő a "legnagyobb vesztesek", valamennyien százmillió forint feletti összeget, Százhalombatta több mint félmilliárdot kapott tévedésből.) A Molnál az ügyben elrendelt belső vizsgálat még folyamatban van.


