Nem hozott megnyugtató eredményeket az év első hónapja a vezető gazdaságok életében. A sokak által 2003 első felére várt fellendülés tovább késik, annak megindultával legkorábban az év második felében számolhatunk csak.

Abszolút értékben sem az USA, sem pedig az eurózóna nem tudott impozáns eredményeket felmutatni januárban, a relatív értékek tekintetében azonban a tengerentúli gazdaság továbbra is előnyben van. Az uniós tagállamok közül Németország például tavaly az előzetes várakozásoktól elmaradva mindössze 0,2 százalékos GDP-növekedést produkált. A legfrissebb német ipari termelési statisztikák ugyan javulást mutatnak, és ez némi bizakodásra ad okot, a legtöbb mutató azonban továbbra sem mondható impozánsnak.

A munkanélküliség az unió átlagában igen magas, 7,7 százalékos szinten látszik stabilizálódni. Az eurózóna 7 ezer milliárd dolláros gazdasági teljesítményének közel kétharmadát kitevő szolgáltatási szektor decemberben már a megelőző hónapnál alacsonyabb ütemben bővült. A régió egészének gazdasági teljesítménye várhatóan mindössze 0,2 százalékkal emelkedik majd az első negyedévben.

A munkanélküliség nemcsak Európában, de a világ egészében jelentős problémákat okoz: az állásnélküliek száma 2000 óta (az akkori 160 milliós létszámhoz képest) 20 millió fővel emelkedett. E tekintetben az árral szemben úszott januárban az USA gazdasága, hiszen az újonnan munkanélkülivé válók száma csökkent a hónap során. Az egyik legjelentősebb kihívást a tengerentúlon egyelőre az Irak ellen indítandó háború körüli bizonytalanság okozza. Az ebből adódó bizalmatlanság ugyanis távol tartja a befektetőket az USA-tól. Az ország külkereskedelme mára 40 milliárd dolláros hiányt halmozott fel, a működőtőke pedig szinte teljesen elkerüli az amerikai gazdaságot. A tőkebeáramlás hiánya többek között hónapok óta tartó gyengülő pályára szorította a dollárt az euróval és a jennel szemben. (LGA)