BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tévékuratórium: bizonytalanság

Miközben pénteken a Magyar Televízió (MTV) kuratóriumának közalapítványa újra kiírta a közszolgálati tévé elnöki pályázatát, a Legfőbb Ügyészség (LÜ) még mindig nem döntött, bírósághoz fordul-e az általuk megszűntnek nyilvánított kuratóriumi elnökség ügyében. Ha az LÜ bíróság elé viszi korábbi szignalizálásának megvédését, a kuratórium által pénteken kiírt elnöki pályázat és a kilenc kurátor esetleges megválasztása kiszámíthatatlan ideig megkérdőjeleződik. Utóbbi azért is különösen érdekes, mert a tét az, hogy újraválaszthatók, vagy sem az elnökség tagjai - nyilatkozta a Világgazdaságnak Kolláth György alkotmányjogász. A helyzetet bonyolítja, hogy a kurátorok mandátuma öt nap múlva lejár, ám a médiatörvény szerint csak az Országgyűlés vonhatja vissza megbízásukat; azt pedig nem lehet újraválasztani, akitől megvonják a mandátumot.

Varga Zs. András, a legfőbb ügyész helyettese elismerte, gyorsan kellene döntenie az ügyészségnek. Ám a kuratórium nem egy szokványos közalapítvány, ezért különleges helyzet alakult ki. Lapunk kérdésére nem tudott az LÜ várható döntésének időpontjáról nyilatkozni.

Az LÜ nemrég arra hívta fel a figyelmet, hogy a kuratórium elnökségének működése törvényi erejénél fogva 2002. december 6-án megszűnt. Ám a kuratórium ellenőrző testülete a múlt héten újra elutasította az LÜ állásfoglalását. (SK)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.