Adótörvények a Házban
Nem kell az egyszerűsített vállalkozói adóra áttérőknek kétszeresen fizetniük, ezt az eva-törvény módosítása egy általános jellegű adóalap-korrekciós tétel beiktatásával biztosítja - jelentette ki László Csaba. A pénzügyminiszter az adótörvények változtatását célzó előterjesztés parlamenti általános vitájában kijelentette: a törvénymódosítás a negyedéves adóelőleg-fizetés szabályait is kiegészíti. Egyes adóalap-módosító tételek már negyedéves szinten, az adóelőleg megállapításakor alkalmazhatóak lesznek. A módosítás érintené a személyi jövedelemadóról szóló törvényt is. Erről László Csaba azt mondta, a korrekció célja az adójóváírásra vonatkozó szabályok 2002. évközi változtatása folytán esetleg előálló probléma rendezése. Az átmeneti szabály kimondaná, hogy az adójóváírás egész adóévre számított összege nem lehet kevesebb a megszerzett bér 10 százalékánál, de legfeljebb jogosultságonkénti hónaponként 3000 forintnál.
A Fidesz támadta a törvénycsomagot, azért, mert szerinte megengedhetetlen, hogy márciusban módosítsák a tavaly novemberben elfogadott jogszabályokat. Tállai András, a párt politikusa emlékeztetett arra, hogy már a tavalyi vitában rossznak nevezték az eva-törvényt, amit a mostani módosítási csomag is megerősíti. (VG)


