BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egyre aktívabbak a borhamisítók

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Az utóbbi időben ismét lendületet vettek a borhamisítók. Szinte nincs olyan hét, hogy a fináncok ne bukkannának illegális tevékenységre utaló jelekre, s már most több a lefoglalt cukorcefre, mint tavaly vagy tavalyelőtt egész évben. Néhány eset az elmúlt hetekből: Kiskunhalason februárban 23 ezer liter cukorcefrét és 1500 liter hamis bort találtak a pénzügyőrök egy elhagyott, romos tanya udvarán, földbe süllyesztett tartályban. A lefoglalt folyadék értéke elérte a kétmillió forintot. Márciusban Tabdiban mintegy 25 ezer liter cukorcefrét, 1400 liter tiszta szeszt és egy szeszfőző készüléket találtak a vámosok. Értékük meghaladta a 10 millió forintot. Szintén márciusban illegális szeszfőzdét fülelt le a vámkommandó Kiskőrös körzetében. Földbe süllyesztett tartályokban mintegy 150 ezer liter cukorcefrét és 20-30 ezer liter tiszta szeszt, továbbá a szeszfőzéshez használatos eszközöket foglalt le a vámkommandó. Két héttel ezelőtt a Nyírségben csaptak le egy komplett szeszfőzdére.

A látszat arra utal, hogy talán túlságosan is jól sikerült - nem utolsósorban a hegyközségek lobbizásának köszönhetően - a borral kapcsolatos rendelkezések enyhítése, emiatt kaptak vérszemet a hamisítók. Mint emlékezetes, könnyebbé váltak a boradóraktárak nyilvántartási kötelezettségei, s csökkent a gazdák adminisztrációs terhe. Kedvező helyzetet teremt az ügyeskedőknek, hogy a bortörvény átfogó módosítása még várat magára, egyelőre átmenetinek lehet tekinteni a szabályozást.

Információink szerint a gyanús esetek megszaporodása mögött más okok is vannak. A pénzügyőrök tapasztalatai szerint egyre kevésbé jellemző a lakosság elnéző magatartása, úgy látszik, érzékenyebbek a minőségre is, így a korábbinál jóval több és meglehetősen pontos bejelentés érkezik a vámkommandóhoz. Az is igaz, hogy a máshol felszabaduló fináncokat átvezényelték erre területre, így több erő jut a felderítésre.

Az uniós csatlakozás várhatóan némileg javít a helyzeten, ugyanis - mivel Magyarország nem kért derogációt - már a jövő évi szüret termelésére vonatkozóan életbe lép a borászati melléktermékek kötelező lepárlását előíró uniós követelmény. Ez hazánkban az előállított bormennyiség közel 10 százalékát teszi ki. A tagországoknak szigorúan el kell számolniuk a borászati melléktermékekkel - ilyen a törköly, a borseprő, az aljbor - az unióval. Ez pedig gyakorlatilag azt jelenti, hogy megszűnik a borhamisítás alapanyagául szolgáló melléktermékek ellenőrizetlen felhasználása, azaz szűkül a borhamisítás lehetősége.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.