Faktoringgal segítik a kisebbeket
Két héten belül beindulhat a VOSZ faktoringrendszere - tudtuk meg Károlyi Miklós főtitkártól. Kezdetben kísérleti jelleggel a Vállalkozók Országos Szövetségének (VOSZ) tagjai számára vezetik be, amihez a VOSZ nem kapna állami támogatást. A konstrukció részleteiről előrehaladott tárgyalások folynak a Magyar Külkereskedelmi Bank Rt.-vel (később más pénzintézetek is részt vehetnek), s már egyeztetnek a kiválasztott mintegy száz olyan kereskedelmi céggel, amelyek kisbeszállítókkal dolgoztatnak.
A konstrukciónak köszönhetően javulna a cégek likviditási helyzete, hiszen a fizetési határidő az általában szokásos 90-120 napról 3-5 napra csökkenne. Így a döntően kis- és középvállalkozások (kkv) közül kikerülő beszállítók hamarabb jutnának az áruk ellenértékéhez.
A faktorálás költségéről még folynak az egyeztetések - mondta Károlyi Miklós, aki csak annyit árul el, hogy az érintett kör az MKB-nál kedvezményes jutalékra számíthat. Az elképzelések szerint a VOSZ fogadná be a kérelmeket, s végezné az előminősítést. A szövetség később szeretné kínálni a faktoringrendszert az összes vállalkozásnak, ehhez azonban már az állam bevonására volna szükség, például kamattámogatás formájában. A főtitkártól megtudtuk azt is, hogy a VOSZ kereskedelmi szekciójánál készülő beszállítói programban is javasolják ezt. A gazdasági tárcának eljuttatandó anyagban már a faktoring kiszélesítésének terve szerepel.
Ez egyébként találkozik a gazdasági tárca elképzeléseivel, a faktoring ugyanis a kkv-k pénzügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférését segítő eszközök között szerepelt a tavaly év végén elfogadott Széchenyi Vállalkozásfejlesztési Programban. A minisztérium szerint a vállalkozások folyó finanszírozásában jelentős szerepet játszhat a követelések faktorálása, ami a kereskedelmi bankok tevékenységében is bővülő üzletág.
A tapasztalatok szerint azonban a kisvállalkozások körében ez még nem elég ismert, s nem igazán elterjedt, sőt viszonylag drága is - vélik a szaktárca szakértői. Ezért célszerűnek tartják megvizsgálni, hogyan lehetne a faktoringszolgáltatást a kisvállalkozások számára is vonzóvá tenni.


