Fokozott fővárosi adóbehajtás
Március végéig 40,2 milliárd forint iparűzési és 75 millió forint idegenforgalmi adó folyt be a fővárosban - tájékoztatta a Világgazdaságot a Főpolgármesteri Hivatal adóügyosztályának vezetője. Deli Lajos elmondta: ebben az évben 127 milliárd forint iparűzési adóval és 680 millió forint idegenforgalmi adóval számol az önkormányzat. Az iparűzési adót megosztják a főváros és a 23 kerület között. Budapesten 233 ezer vállalkozást tartanak nyilván, ennek 60 százaléka egyéni vállalkozó, 30 százaléka kis- és középvállalkozás. Tíz százalék a nagy cégek aránya, ám ezek fizetik be az iparűzési adó 85 százalékát. Tavaly nyolcezer új vállalkozás - döntően egyéni vállalkozó - jelentkezett be a budapesti adóhatóságnál.
A hátralékokat a két-három évvel ezelőtti 15 milliárd forintról sikerült 11 milliárdra leszorítani, de a feszített terv miatt az eddiginél is intenzívebben folytatják a kinnlevőségek behajtását. Azokat is megkeresik, akik néhány tízezer forinttal tartoznak. Az ügyosztályvezető arra számít, hogy a hátralékból 5-6 milliárd forint biztosan beszedhető, de a további adósságok behajtásáról sem mondanak le. Az év első három hónapjában 3 milliárd forint behajtása kezdődött meg. Az idén tovább szigorítják az ellenőrzéseket is. A nagy öszszegű visszaigénylők biztosan számíthatnak célvizsgálatra, s növelik a részletes vizsgálatok számát is. Ebben az évben az ügyosztályvezető havonta jelöli ki az ellenőrzendő vállalkozásokat: az áprilisi listára kereskedelmi tevékenységet folytató cégek, pénzintézetek és idegenforgalmi vállalkozók kerültek.
Az, hogy a fővárosi adóalanyok közül hányan jelentkeztek be az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) hatálya alá, a május 31-i adóbevallásnál derül majd ki pontosan, a nyomtatványban ugyanis ezt fel kell tüntetni. Deli Lajos elmondta: előzetesen 110 ezer vállalkozóra számítottak, ami mintegy 680 millió forintos, tehát nem túl jelentős kiesést okozott volna az önkormányzatnak. Mivel azonban az egész országban nem éri el a 70 ezret az evások száma, így a fővárosiaké a becslések szerint 10-11 ezer körül lehet. Az eva hatálya alá bejelentkezetteknek az elmúlt évről ugyanúgy kell bevallást készíteniük, mint korábban.


