BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Röviden

Magyarország átengedi légterét

Használhatják a magyar légteret azok a repülőgépek, amelyek az Irakkal szembeni ENSZ-határozatok kikényszerítését hajtják végre - foglalt állást a kormány. Az Egyesült Államok és Nagy-Britannia kérése szombaton érkezett meg. Az erről tartott pártközi egyeztetés után Kovács László külügyminiszter kijelentette: a döntéshez nem szükséges parlamenti jóváhagyás, mivel az Országgyűlés 1998 februárjában elfogadott egy határozatot, amely általános felhatalmazást adott a légtér használatára Irak-ügyben. Áder János, a Fidesz frakcióvezetője kijelentette: pártja NATO- vagy uniós felhatalmazást tart szükségesnek egy esetleges iraki akcióval összefüggésben. Közölte: az 1998-as országgyűlési felhatalmazás idején volt ENSZ biztonsági tanácsi határozat is, most pedig nincs. (VG)



Elismerések munkatársainknak

A sajtónap alkalmából lapunk munkatársa, Hargitai Éva az Ipartestületek Országos Szövetsége (Iposz) nívódíját vehette át. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a BKIK és a fővárosi vállalkozások bemutatásában végzett magas színvonalú, lelkiismeretes újságírói munkájáért kollégánkat, Bányai Gyulát oklevéllel tüntette ki. (VG)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.