Szlovákia lendületben
A szlovák gazdaság az elmúlt év utolsó negyedében 5,4 százalékos éves növekedési ütemet mutatott, ami jelentősen meghaladta az elemzői várakozásokat. A statisztikai hivatal közleménye szerint a bővülés elsősorban a vállalati készletek vártnál kisebb szezonális csökkenésének és a belső fogyasztás megugrásának köszönhető.
A Reuters híradása szerint az elemzői várakozások 3,8 százalékos növekedést valószínűsítettek az utolsó három hónapra, míg éves szinten 4 százalék volt várható. A 4,4 százaléknál véglegesített 2002-es GDP-bővülési adat ötéves rekordnak számít a szlovák gazdaságban, és érezhető elmozdulást tükröz a megelőző évben mért 3,3 százalékos adathoz képest.
A tőkeberuházásokban mutatkozó 1,5 százalékos visszaesést képes volt a vállalati készletek vártnál kisebb mértékű csökkenése ellensúlyozni, elemzők szerint ez gyakorolta a legnagyobb hatást az utolsó negyedév kedvező számaira. Sokban hozzájárult ehhez a lakossági fogyasztásban regisztrált 5,3 százalékos növekedés és az export 12,4 százalékkal való bővülése is. Ez utóbbi érték különösen annak fényében árulkodik egészséges tendenciáról, hogy a behozatal azonos időszak alatt ez alatti, 11,9 százalékos mértékben bővült csupán. Az elmúlt év végi növekedésben a kormányzati szféra csak kisebb arányban vette ki a részét, a kormányzati kiadások éves szinten mindössze 1,2 százalékkal nőttek.
A szlovák statisztikai hivatal álláspontja szerint a megismert számok alapján az idén az első fél évben várható éves növekedés elérheti a 4,8 százalékot, amely érezhetően meghaladja a tavaly január-júniusi időszakban mért 4,4-et. Az infláció ugyanakkor az év közepére a tavalyi 3,4-ről 8,2 százalékra emelkedhet, elsősorban a hatósági közüzemi árak és a fogyasztási adó korrekciója miatt.Elemzők szerint az export javulása csökkenti azon félelmeket, amelyek szerint a külföldi befektetők növekvő érdeklődése a kivitelt veszélyeztető szintre tornázhatja fel a korona árfolyamát. Mindez a kimagasló növekedési adatokkal együttvéve tehát mérsékli a szlovák jegybankra nehezedő kamatcsökkentési nyomást.


