A tavalyi választások után létrejött új kormánystruktúrában a területfejlesztés feladatköre a Nemzeti Területfejlesztési Hivatalhoz (NTH), a Miniszterelnöki Hivatal szervezeti egységéhez került. Az itt dolgozó szakemberek több minisztériumból kerültek ide, s az első hónapok tapasztalatai után megkezdtük a hivatali szervezet áttekintését - tájékoztatta a Világgazdaságot Kovács Flórián László, az NTH elnöke. Egyrészt azt gondolják át, hogy a jelenlegi szervezeti felépítés, a főosztályok, illetve az osztályok beosztása és funkciói megfelelnek-e az ellátandó feladatoknak. Folyik a belső eljárási rend átvizsgálása is. A hivatal elnöke kifejtette: a hatékonyabb, gyorsabb ügyintézés érdekében erősíteni szeretné a főosztály-vezetői irányítást és javítani a belső információáramlást. Olyan, szolgáltató jellegű hivatal kialakítása a cél, amely aktív kapcsolatot tart a területfejlesztés szereplőivel. A jelenlegi szervezeti felépítés és munkarend felülvizsgálata után döntenek majd arról, szükség van-e jelentősebb átalakításra a hivatalon belül.
Az NTH szervezetén belül alakítják ki a nemzeti fejlesztési terv regionális operatív programjának irányító hatóságát. A dokumentum elengedhetetlen ahhoz, hogy az uniós pénzügyi alapokból a csatlakozás után a magyar pályázók forrásokat hívjanak le. A területfejlesztési hivatal főosztályaként már megkezdte működését az irányító hatóság, amely a regionális operatív program tervezésének végső fázisában már részt vesz. Annak brüsszeli elfogadása után elkészíti a programkiegészítő dokumentumot, amely részletesen tartalmazza majd a projekttípusokat, a társfinanszírozási arányokat, a pénzügyi eljárási rendre vonatkozó szabályozásokat és a lehetséges kedvezményezetteket. Az irányító hatóság feladata a pályáztatás, illetve a beérkező pályázatok értékelési rendszerének kialakítása, és felelős a program költségvetéséért is.
A kormány programjában kiemelt szerepet kapott a régiók és a kistérségek erősítése, illetve a hátrányos helyzetű területek felzárkóztatása. Az NTH által közvetlenül finanszírozott területfejlesztési célú előirányzatok közül már megjelentek a 12 milliárd forintos terület- és településfelzárkóztatási előirányzat pályázati kiírásai. A célterület a 94 hátrányos helyzetű kistérség, illetve a hátrányos helyzetű települések. Önkormányzatok, önkormányzati társulások, valamint költségvetési szervek, nonprofit szervezetek és vállalkozások pályázhatnak többek között a zsáktelepülések elérhetőségének javítására, infrastrukturális fejlesztésekre vagy a tőkevonzó képesség erősítésére.
A napokban megjelenik a vállalkozói övezetek támogatására elkülönített 1 milliárd forintos alap pályázati kiírása is. Önkormányzatok, költségvetési szervek és gazdasági szervezetek kaphatnak támogatást a kijelölt 11 vállalkozási övezet infrastruktúrájának fejlesztéséhez, illetve beruházások ösztönzéséhez. A Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter már aláírta a megyei területfejlesztési tanácsok elnökeivel a legkedvezőtlenebb helyzetben lévő hét megyével kötött támogatási megállapodásokat, amelynek eredményeként az említett megyék három év alatt 24,5 milliárd forinthoz jutnak. Ezt - pályázati úton - területfejlesztési célokra használhatják fel.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.