Valamennyi korábbi iraki vezetőnek nyoma veszett - jelentette a The Washington Post a katonai hírszerzés és a CIA forrásaira hivatkozva. Bagdad szerdai bevétele és Bászra felmentése után a rezsim minden ismert kommunikációs láncán megszakadt a forgalmazás. Nem tudni, hogy Szaddám Huszein életben van-e, de láthatatlanná váltak munkatársai, a Baath párt vezetői, a Köztársasági Gárda parancsnokai és a magas rangú kormánytisztviselők is. Ugyancsak megszakadt Bagdaddal minden kapcsolata Irak ENSZ-képviselőjének, Mohammed Aldurinak, aki szerint "a játszma véget ért". Ő korábban azt tervezte, hogy Párizsba utazik, újabban azonban meghosszabbította New York-i tartózkodását, részt vesz a világszervezet rutintevékenységében. Nem tudni, hogy áll-e magatartása mögött amerikai sugalmazás.
Váratlanul fény derült ugyanakkor az amerikai kormányzaton belüli nézeteltérésekre, amelyek az iraki polgári hatóság felállítása körül robbantak ki. Dick Cheney alelnök bejelentette, szombatra Naszirijába értekezletet hívtak össze emigránsok és hazai ellenzékiek részvételével az átmeneti hatóság kialakítására, de szavait néhány órával később Ari Fleischer elnöki szóvivő már módosította: nem szombaton, nem Naszirijiában lesz a konferencia, nem tudni, ki vesz részt rajta - írta a Reuters. A Bloomberg szerint az iraki kormány funkcióit eleinte amerikaiak vezette civil hatóság tölti majd be; munkáját az ENSZ tanácsadóként fogja segíteni. Feladata a közbiztonság megteremtése és a közszolgáltatások működtetése lesz.
A Világbank ismételten bejelentette: kész részt venni Irak újjáépítésében, de eddig még nem kapott ilyen felkérést. Az Európai Unió változatlanul attól tart, hogy Washington amerikai cégeknek kívánja fenntartani az újjáépítés zsíros falatait, s a bizottság bejelentette: vizsgálni készül, hogy az USA szerződésjuttatásai nem ütköznek-e a Kereskedelmi Világszervezet szabályaiba.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.