A kis- és középvállalati szektor gazdasági kilátásai az Ecostat fél évre szóló előrejelzése szerint mind a nemzetgazdaság, mind saját vállalkozásaik esetében kedvezőbbek a korábbinál. A lassan javuló külgazdasági környezetben az ország és a vállalati kör szerény teljesítménybővülése valószínű. Áprilisban a nemzetgazdaság kissé javuló kilátásaiban a vállalkozások mintegy egyharmada bizakodik. A pesszimista válaszok aránya az utóbbi háromnegyed évben áprilisban volt a legalacsonyabb (27 százalék). A döntően hazai tulajdonú vállalkozások optimizmusában szerepet játszik, hogy már elérhető közelségbe került az ország uniós csatlakozása - vélekednek a kutatók.
A következő hat hónapban vállalkozása tevékenységének bővítésére a korábbinál szélesebb vállalati kör lát lehetőséget. A derűlátó várakozások 38 százalékos aránya július óta a legmagasabb. Fél éven belül élesedő piaci verseny kialakulásától tart a cégek 21 százaléka, új versenytárs megjelenését a márciusi 26-tal szemben áprilisban a cégek 32 százaléka tartja elképzelhetőnek. A hazánkba települt multinacionális társaságok lassan javuló exportlehetőségeiből következően a hazai kis- és középvállalatok 21 százaléka bizakodik a velük való együttműködés elmélyítésében, beszállítói tevékenység folytatásában. A kkv-szektor arra számít, hogy a következő fél évben az értékesítési lehetőségek kismértékben javulnak. A vállalkozások a bővülést akadályozó tényezők sorában az első helyen a tőkehiányt, második helyen az élesedő versenyt említik.
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara felmérése mindezekkel szemben azt sugallja, hogy minél kisebb egy vállalkozás, annál kedvezőtlenebbül ítéli meg helyzetét, beruházási aktivitása is annál szerényebb. Ugyanakkor a külföldi tulajdonrésszel működő cégek teljesítményértékelése összességében sokkal jobb, várakozásaik bizakodóbbak, mint a tisztán hazai tulajdonú társaságoké. A BKIK tagvállalkozásai körében ez év áprilisában végzett legfrissebb konjunktúrafelmérés részleteiről Koji László elnök tegnap elmondta, hogy jelenlegi üzleti helyzetüket a válaszadók az utóbbi fél év után újra kedvezőtlennek látják. Ez év első felében a vállalkozások 16,5 százaléka tekintette jónak, 54 százalékuk kielégítőnek, 29,4 százalékuk pedig rossznak a cége általános helyzetét. Ugyanakkor a javulást váró cégek aránya 34,7 százalék az előző évi 33-mal szemben.
A BKIK kérdéseire válaszolók üzleti tevékenységét ez év első felében is legfőképpen a kereslethiány akadályozta, a vállalkozások 63,9 százaléka említette ezt jelentős okként. Ezzel szemben az Ecostat felmérésében részt vevő cégek a hosszú ideig elsőként megjelölt elégtelen belföldi keresletet áprilisban a harmadik helyre sorolták az értékesítési lehetőségeket hátráltató tényezők között. (BGy-BJA)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.