Mintegy 800 ezer lakost kíván bevonni az év végéig a szelektív hulladékgyűjtésbe a csomagolóanyagok újragyűjtését és -hasznosítását koordináló Öko-Pannon Kht. A csomagolóanyago-kat kibocsátó legnagyobb cégek közhasznú szervezete eddig Győr, Veszprém, Tura, Pécs és Siófok önkormányzatával kötött szerződést a szelektív hulladékgyűjtés megszervezésére. A tervek szerint az év végéig Szegeden, Keszthelyen, Szekszárdon, Makón, Szolnokon, Hatvanban, Békéscsabán, Gyulán, Debrecenben és Sátoraljaújhelyen építenek ki ilyet.
Magyarországon évente mintegy 780 ezer tonna csomagolási hulladék keletkezik, s az EU-előírások, valamint az országos hulladékgazdálkodási terv értelmében 2005-re ennek 50 százalékát kell újrahasznosítani. A csomagolási hulladékokból 280-300 ezer tonnát ma is újrahasznosítanak, ám a lakosságnál keletkező 440 ezer tonnából csak 6-7 ezret.
Ám 2005-re az újrahasznosított mennyiségen belül 20 százalékot a lakosságtól kell begyűjteni, de ennek végrehajtása a szabályozás anomáliái miatt kétséges, véli Viszkei György, az Öko-Pannon Kht. ügyvezető igazgatója. A lakossági szelektív hulladékgyűjtést szerződéses partnereik befizetéséből finanszírozzák. A cégek ezzel az idén mentesülnek a csomagolóanyagok után kivetett termékdíj fizetése alól, de 2004-től be kell fizetniük a termékdíj 20 százalékát. Így elképzelhető, hogy jobban megéri nekik a termékdíj teljes fizetése. (VG)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.